Frissítés: a HungaroMet timelaps videója alapján délutánra az ország jelentős részén megszűnt a riasztás.
Ezt megelőzően 12 óra előtt nem sokkal frissítettek az ónos eső miatt kiadott riasztást. Sokáig Budapesten és Pest megyében is másodfokú riasztás volt érvényben:
Amit aztán módosítottak. A fővárosra például már csak elsőfokú riasztás van érvényben, és jól követhető a zóna vonulása is.
Hajnalban még más volt a helyzet, akkor a Dunántúl jelentős része volt érintett.
Ahol másodfokú riasztás van érvényben, ott tartós, több órás ónos esőre lehet számítani, a várt csapadékmennyiség meghaladhatja az 1 millimétert.
A HungaroMetnek van egy általános veszélyjelzése is, ami az ország nagyobb területét érinti. Ez a besorolás továbbra is érvényben van.
Posztjuk szerint az ország északkeleti és keleti harmadán estig 3-10 centi friss hó hullhat.
Estére várhatóan mindenhol megszűnik a csapadék, de szerda este az északkeleti, főként határhoz közeli területeken kisebb mennyiségű ónos eső hullhat. Szerda hajnalban az északkeleti országrészben kisebb körzetekben -15 fok köré csökkenhet a hőmérséklet. A Dunántúlon helyenként zúzmarás köd képződhet az éjszaka folyamán. A ködös, rétegfelhős területeken ónos szitálás előfordulhat.
Vezetés szempontjából a HungaroMet szerint a középső megyékben lehet különösen „trükkös a helyzet”, ahol a hajnalban, reggel lehullott néhány cm hóra esik jelenleg ónos eső.