Közel 4 év szünet után idén áprilisban világkörüli turnéra indul a BTS, minden idők egyik leghíresebb K-pop fiúbandája - írja a Guardian.
A héttagú csapat kényszerpihenőjének oka az volt, hogy mindannyiuknak teljesítenie kellett a Dél-Koreában kötelező katonai szolgálatot. Utolsóként Suga rapper végzett, őt egyébként 2025 júniusában felmentették a kiegészítő szolgálat alól, amit állítólag azért választott a katonai szolgálat helyett, mert vállsérülése volt. A többi hat tag, RM, Jimin, J-Hope, Jin, V, és Jungkook) a hadseregben szolgált. Utoljára 2021–22-ben turnéztak.
A bejelentés alapján 2027 márciusáig több mint 70 helyszínen koncerteznek majd, Ázsia mellett Észak- és Dél-Amerikában, Ausztráliában és Európában is, a mi kontinensünkön Madridban, Brüsszelben, Londonban, Münchenben és Párizsban lesznek láthatóak/hallhatóak.
Fontos infó a rajongóknak: január 22-én és 23-án a hivatalos rajongói klubtagok (vagyis az ARMY tagsággal rendelkezők) már vehetnek elővételben jegyeket, január 24-től pedig bárkinek szabad lesz a vásár.
Ha tehetném, én például szeretett kollégámnak, Szily Lászlónak vennék jegyet, aki 2020-ban elkövette azt a hibát, hogy összeakasztotta a bajszát a magyar rajongókkal. Nyilvánosan szórt ugyan hamut a fejére, de ha jól sejtem, nem váltott magának ARMY tagságot, pedig az lett volna a vezeklés elvárható minimuma.
A BTS-ről még évekkel korábban írtunk alapos cikket, miután az övék lett az első K-pop album, ami az amerikai albumeladási listákon befért a legjobban teljesítő tíz lemez közé, de vezették a brit slágerlistákat is - vagyis kinyitották az kaput a nyugati világba a K-pop előtt. Ami ultrajól sikerült, hogy csak a legutóbbi hírt mondjam: pár nappal ezelőtt a K-pop démonvadászok megkapta a Golden Globe-ot mint a legjobb animációs film.
A Beatles óta nem volt senkinek akkora sikere az amerikai toplistákon, mint a BTS nevű, héttagú fiúbandának. Az új számuk is rekordokat dönt.
A koreai Beatlesnek nálunk is sokezer rajongója van, akiket joggal háborított fel Szily László elfogadhatatlan véleménye.
Tarolt még a Kamaszok és természetesen a K-pop démonvadászok is.