Ismét előrehozott választások jöhetnek Bulgáriában

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Rumen Radev elnök szerint Bulgária előrehozott parlamenti választásokat kell tartani, miután a harmadik párt, a Mozgalom a Jogokért és Szabadságokért (DPSZ) is megkapta és visszaadta pénteken a kormányalakításra vonatkozó megbízatást – jelentette a BTA helyi hírügynökség angol nyelvű híradásában pénteken.

A DPSZ a kilenc parlamenti frakció közül a harmadik legkisebb, a 240 fős parlamentben csak 15 képviselővel rendelkezik. Az államfő azt mondta, hogy a török kisebbséget képviselő pártot „a nemzeti egység szimbólumaként és az önző politikusok által az etnikumok közötti feszültségek szítására tett kísérletek elleni fellépésként” jelölte ki.

Más pártok az első és a második megbízatást a héten azonnal visszaadták. A legnagyobb parlamenti frakció, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért-Demokratikus Erők Szövetsége (GERB-SZDSZ), az első megbízatást hétfőn kapta. A második felkérést, a második legnagyobb párt, a Folytatjuk a Változást-Demokratikus Bulgária (PP-DB) koalíciója kapta meg szerdán, de ugyancsak elhárította a megbízatást. Az alkotmánnyal összhangban az elnök ezután felkért egy általa választott parlamenti csoportot, hogy nevezzen meg miniszterelnök-jelöltet.

Rumen Radev
Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV/AFP

A szóban forgó pártok egyike sem rendelkezik elegendő mandátummal a széttagolt parlamentben ahhoz, hogy stabil többséget alkosson. Erre mondta Radev, hogy „választásokra készülünk”.

Roszen Zseljazkov miniszterelnök, a jobbközép pártegyesülés képviselője, akit a legnagyobb parlamenti frakció, a GERB-SZDSZ támogatott, a múlt hónapban lemondott, miután hetekig tartó utcai tüntetések voltak az állami korrupció és az egyes adókat emelő új költségvetés ellen. Lemondása röviddel azelőtt történt, hogy Bulgária január 1-jén csatlakozott az euróövezethez.

Miután pénteken a DPSZ is elutasította az államfő ajánlatát a kormányalakításra, Radevnek most ideiglenes kormányt kell kineveznie, és időpontot kell kitűznie a rendkívüli választásokra. Ez lesz a nyolcadik választás négy év alatt, 2021 óta egyik kormány sem tudta kitölteni a mandátumát Bulgáriában. (MTI)