Békés Márton alapítványa 4,5 milliárdot kapott, örülhetnek a taxisoknál, a pecásoknál és a Rákóczi Szövetségnél is.
Fokozódik a feszültség a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesületében.
Egy olajraktár ki is gyulladt, egy másikon csak kisebb sérülések keletkeztek helyi jelentések szerint.
Részben olyan államokról van szó, amelyek esetében idén nyáron már részlegesen megtiltották a beutazást az Egyesült Államokba. Európai ország nem érintett.
A Stoptime zenekar Jerevánban lépett fel egy hónapnyi elzárás után. Örményországban kezdenek új életet.
Mark Rutte főtitkár azt mondta, minél erősebb helyzetbe kell hozni Ukrajnát a béketárgyalások előtt.
Koskovics Zoltán az X-en hergelt. A rendőrség egyszer már lezárta az ügyet, most újraindult a nyomozás.
Úgy tűnik, semmi valóságalapja nincs az Index által közölt „tiszás terveknek”, a kormánypárt mégis egész kampányt húzna fel rá.
Ajándékokkal, ígéretekkel, fenyegetéssel vette rá őket a szexre. Új tanúvallomások születtek Juhász Péter Pál ügyében.
A gázoló más miatt börtönben van, most emberöléssel is meggyanúsították.
A járat 2014 márciusában tűnt el, december 30-tól újra keresni fogják.
Ugyanezt gondolja a szomáliai származású amerikai képviselőnőről, Ilhan Omarról is. J. D. Vance alelnöknek tetszett, amit Trump mondott.
A biztos pártválasztók között hat százalékponttal vezet a Tisza, és az ellenzéki erő nagyobb eséllyel tudja növelni szavazótáborát, mint a Fidesz. Nagy az elégedetlenség az országban, a fideszesek egy része is valamilyen változást szeretne, derül ki egy friss kutatásból.
Szűken, de előzi a Tisza a Fideszt, derül ki egy 4000 fő személyes megkérdezésén alapuló kutatásból. Kovách Imre, a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora beszélt a 444-nek friss kutatásuk hátteréről. Szerinte a vidéket vezetni képes csoport már valószínűleg eldöntötte, merre megy.
A nehéz helyzetben lévő Zitának ígért házfelújítást az MKKP, de az előtt levonultak, hogy befejezték volna a tetőt. Az esős időszak előtt egy építési vállalkozó jóndulatból foltozta be a lyukasan hagyott tetőt. Zita így is örül a segítségnek, a jó szándékot nem vitatja. Az MKKP elismeri, hogy nem ment ment minden flottul, de azt mondják, megcsinálták a munkát, amit vállaltak.