Hankó Balázs le akarta tiltani az osztrák Die Pressének adott interjúját

POLITIKA

Hankó Balázzsal készített interjút a Die Presse, melynek megjelenését a kulturális és innovációs miniszter le akart tiltani, mondta a 444-nek Gajdos Dávid újságíró. Az újságíróval egyeztető Varga-Bajusz Veronika államtitkár eleinte azzal érvelt, hogy három hét telt el az interjú felvétele és tervezett megjelenése között, és amit akkor elmondott a miniszter, az másképp veszi ki magát „három nappal a választás előtt” – miközben aktualitásokat nem érintettek a beszélgetés során. Azt is felvetették, hogy akkor a választás után jelenjen meg az interjú, de ebbe sem akart belemenni az újságíró, mondván, a választás után már nem érdekli az osztrák olvasókat Magyarország. A miniszter kollégája azt is felajánlotta, hogy kifizetik az újságíró útiköltségét, ha lemond az interjú megjelenéséről.

Később maga a miniszter is beszélt az újságíróval, akit perrel fenyegetett, ha mégis megjelenik az interjú. Miután elfogadták, hogy az írás mindenképp megjelenik, Hankó változtatást is kért utólag a szövegben, sőt az egyik kérdésbe is belenyúlt. A miniszternek az nem tetszett, hogy az újságíró a kérdésében Közép-Ázsiához hasonlítja, hogy a 16 éve uralmon lévő miniszterelnök falusi háza mellé épült fel egy stadion, melynek csapata a támogatásoknak köszönhetően akkorára nőtt, hogy versenyben van a bajnoki címért. Ezt a kérdést végül finomították a lapban.

Hankó az interjúban egyébként azt mondja, még sosem járt a felcsúti Pancho Arénában. Megvédi ugyanakkor a Puskást, mondván, az nem közvetlen állami pénzből épült, hanem vállalkozók felajánlásaiból épült – valójában itt a TAO-ról van szó, a cégek adójuk egy részét adhatják oda sportcélra. A miniszter szerint ebben amúgy sincs semmi különös, mert az „elmúlt 15 évben országszerte több mint 30 stadion épült vagy újult meg.”

A sajtószabadsággal kapcsolatban azt mondja, eljutnak hozzá a kormányfüggetlen média hírei is, de szerinte nincs független sajtó. „Minden médiumnak – és ez világszerte így van – van egy ideológiai nézőpontja, amely szubjektivitáshoz vezet”. Szerinte ezeket a magyar lapokat „külföldről finanszírozzák”, és a finanszírozóknak elvárásaik is vannak. A miniszter szerint Magyarországon kifejezetten sok állami pénz jut kultúrára, a sikerek közé sorolja a Hunyadi sorozatot és a Hogyan tudnék élni nélküled? filmet, az újságírónak pedig Káel Csaba Magyar menyegzőjét ajánlja megtekintésre.

A kérdésre, hogy a választás után, a Fidesz győzelme esetén maradhat-e miniszter, Hankó annyit mondott, erről a miniszterelnök dönti el. „Mellettem az szól, amit elértem” – fogalmazott.