Lemondott a brit parlament felső kamarájában, a Lordok Házában viselt tagságáról és az ezzel járó címekről Peter Mandelson, a kormányzó brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa és egykori főidelógusa, Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövete, miután újabb részletek derültek ki a fiatalkorú lányok elleni súlyos szexuális bűncselekményekért elítélt néhai amerikai pénzemberrel, Jeffrey Epsteinnel fenntartott szoros baráti és üzleti kapcsolatairól. A brit kormány a nyilvánosságra került akták tartalma alapján rendőrségi feljelentést tett Mandelson ellen.
Az ügy az utóbbi évtizedek legsúlyosabb brit belpolitikai botrányává kezd szélesedni. Jeffrey Epstein a terhére rótt szexuális visszaélések miatt többször is megjárta a börtönt. Legutóbb 2019 nyarán vették ismét őrizetbe hasonló vádakkal, de nem sokkal később gyanús körülmények között meghalt a börtöncellájában.
Már hónapokkal ezelőtt is több olyan e-mail nyilvánosságra került az Egyesült Államokban, amik arról tanúskodtak, hogy Mandelson – akit eddigi felsőházi tagsága a Lord előnév viselésére jogosított – igen szoros baráti viszonyban állt Epsteinnel. Ezeknek az információknak a hatására Keir Starmer miniszterelnök tavaly szeptemberben utasította Yvette Cooper külügyminisztert Mandelson washingtoni nagyköveti megbízatásának azonnali hatályú visszavonására. Mandelsont nem egészen egy évvel korábban nevezték ki Nagy-Britannia washingtoni nagykövetévé, ami a brit diplomáciai szolgálat hagyományosan legfontosabbnak tartott külszolgálati tisztsége.
Az amerikai igazságügyminisztérium a hétvégén újabb többmillió oldalnyi dokumentumot és több százezer fotót meg videót hozott nyilvánosságra az Epstein-ügyről, és ebben a hatalmas anyagban is számos olyan részlet - köztük rengeteg e-mailváltás – szerepel, ami Peter Mandelson és Epstein igen szoros kapcsolataira vall.
Az Európai Bizottság azt vizsgálja, hogy Mandelson megsértette-e az EU-s szabályokat a szexuális bűnelkövető Jeffrey Epsteinnel fenntartott kapcsolatai miatt. Noha az Egyesült Királyság hat éve kilépett az EU-ból, Mandelsonra továbbra is vonatkoznak azok a kötelezettségek, amiket a 2004 és 2008 közötti biztosi megbízatása idején vállalt.
A frissen nyilvánosságra hozott iratok szerint Mandelson 2010-ben – amikor a brit kormány egyik vezető minisztere volt – előre értesíthette Epsteint egy 500 milliárd eurós mentőcsomagról, amit az euró megmentésére készítettek elő a súlyosbodó görög adósságválság csúcspontján.
Az európai pénzügyminiszterek egy éjszaka alatt állapodtak meg az üzletről, attól tartva, hogy a bajba jutott görög gazdaság szélesebb körű válságot indíthat el az egész euróövezetben. Az USA-ban közzétett iratok szerint Epstein – aki pénzügyi befektető volt – az előző este e-mailt küldött Mandelsonnak, amiben ezt írta: „Forrásaim szerint egy 500 milliárd eurós mentőcsomag majdnem kész.” Mandelson válasza így szólt: „Ma este bejelentik.” A kabinetminiszter ezután azt írta, éppen most indul el a Downing Street 10-ből, és „telefonálni fog”. A brit kormány végül nem vett részt az euró megmentését célzó mentőcsomagban, de ott volt azokon az egyeztetéseken, amik előkészítették a rendkívüli intézkedést, így tisztában lehetett az események alakulásával.
Ujvári Balázs, az Európai Bizottság szóvivője azt mondta: „A szerződésből és a magatartási kódexből fakadó szabályok vannak érvényben, amiket a biztosoknak – így a volt biztosoknak is – be kell tartaniuk.” Amennyiben arra utaló jel merül fel, hogy a szabályokat nem tartották be, az Európai Bizottság kivizsgálja az esetleges jogsértéseket. „Értékelni fogjuk, hogy az újonnan hozzáférhető dokumentumok fényében történhetett-e szabálysértés Peter Mandelson ügyében” – mondta.
A Politico azt írja, Mandelson a megkeresésre nem reagált azonnal, de korábban már kijelentette, hogy hibát követett el azzal, hogy fenntartotta kapcsolatát Epsteinnel, és „egyértelműen” bocsánatot kért Epstein áldozataitól.
A legnagyobb horderejű, kedden nyilvánosságra került új információk közé tartozik, hogy Mandelson a 2007-2008-as globális pénzügyi válság idején – amikor Gordon Brown akkori munkáspárti miniszterelnök kormányában az üzleti ügyek minisztere volt – bizalmas kormányzati iratokat szolgáltatott ki a válság kezeléséről és Brown terveiről Epsteinnek, aki a hatósági gyanú szerint ezeknek az információknak a birtokában bennfentes kereskedési tranzakciókat is lebonyolíthatott. A jogosulatlanul megszerzett információk birtokában elkövetett bennfentes kereskedés súlyos gazdasági bűncselekmény Nagy-Britanniában és az USA-ban is.
Mandelson már előző nap bejelentette, hogy kilép a Munkáspártból, kedden pedig hivatalosan lemondott a Lordok Házában viselt tagságáról is. Ezzel megelőzte a kormányt, ami már Mandelson bejelentése előtt megkezdte az egykori politikus felsőházi tagságának és a Lord előnév viselési jogosultságának visszavonásáról szóló törvényi határozat előkészítését. De a kormány azt is bejelentette, hogy a bizalmas kormányzati információk kiszolgáltatása ügyében rendőrségi feljelentést tett Mandelson ellen.
Mandelson személyében a 2024-es nagy-britanniai választások óta ismét kormányzó Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veteránja távozik a brit nagypolitikából. Peter Mandelson az 1990-es évek közepétől felépített, elsősorban Tony Blair volt kormányfő nevéhez kötődő, a korábbi évtizedek sokszor „balosnak”, „szocialistának” minősített Munkáspártjára alig hasonlító „New Labour” főideológusa volt, és sokak szerint Blairnél és utódjánál, Gordon Brownnál is komolyabb reformszerepet töltött be a párt teljes átalakításában. Blair a Mandelson irányításával kialakított New Labour élén – mindeddig példátlan módon – egymás után háromszor vezette választási győzelemre a Munkáspártot, és 1997-től 2007-ig volt Nagy-Britannia miniszterelnöke.
De nem Lord Mandelson az első befolyásos brit közéleti személyiség, akinek az Epstein-ügy okozta a bukását. András egykori yorki hercegről, a néhai II. Erzsébet királynő fiáról, a jelenlegi uralkodó, III. Károly király öccséről is már évekkel ezelőtt kiderült, hogy közeli üzleti és baráti viszonyt ápolt Jeffrey Epsteinnel. A volt amerikai üzletember egyik áldozata pert is indított azon a címen, hogy Epstein több alkalommal szexuális kapcsolatra kényszerítette őt András herceggel. A vádló – aki tavaly öngyilkosságot követett el – az incidens idején még kiskorú volt.
Ezt az ügyet négy éve sikerült peren kívüli egyezséggel lezárni, de az udvar az utóbbi hónapokban megvonta Andrástól a brit királyi családban betöltött pozíciójából és katonai múltjából eredő összes titulusát és jogosultságait, köztük a hercegi címet is, így a volt herceg jelenleg Andrew Mountbatten-Windsor polgári néven, magánszemélyként él. Andrásra a brit kormány részéről is jelentős nyomás nehezedik, hogy tegyen eleget az amerikai képviselőház tavalyi felszólításának és vegyen részt a ház meghallgatásán az Epsteinnel fenntartott kapcsolatai ügyében. (Politico, MTI)
Epstein 2003-ban és 2004-ben 75 ezer dollár adományt nyújtott a brit politikusnak.
A 3 millió oldalnyi Epstein-akta nyilvánosságra hozásával az amerikai igazságügyi minisztérium lezártnak tekinti az ügyet, a demokraták viszont azt állítják, még mindig vannak olyan iratok, amiket a Trump-adminisztráció nem adott ki. Az áldozatok szerint a dokumentumok ismét a befolyásos szereplőket védik, miközben őket újabb sérelmeknek teszik ki.
Az amerikai igazságügyi minisztérium pénteken hozott nyilvánosságra 3 millió oldalnyi dokumentumot a szexuális visszaélések miatt elítélt, később öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epstein ügyével kapcsolatos nyomozati anyagból.