Elutasította a Kúria Gyárfás Tamás Fenyő-gyilkosság ügyében benyújtott felülvizsgálati indítványát – írja a Magyar Nemzet. Gyárfás Tamást tavaly tavasszal hét év börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. Az úszószövetség volt elnöke egy hónappal később vonult börtönbe, azóta Kecskeméten raboskodik. Gyárfás nem nyugodott bele a jogerős ítéletbe, ezért fordult a Kúriához, ami a lap szerint tárgyaláson kívüli tanácsülésen elutasította az indítványt, lényegében az ügyészségnek igazat adva.
Az 1990-es évek és a magyar gazdasági-politikai elit leglátványosabb leszámolási ügyében Fenyő Jánost 1998 elején saját autójában lőtték le a Margit körút és a Margit utca sarkán. Fenyő számos, akkoriban jól menő, ismert újságot felvásárolt gyereklapoktól a tinimagazinokon át hírlapokig, médiabirodalma a meggyilkolásának évében 15-17 milliárd forintot érhetett. Az ügyészség szerint a merényletet Gyárfás felbujtására és az Aranykéz utcai robbantásért is elítélt Portik megbízására követte el Jozef Roháč szlovák bérgyilkos, akit 2017-ben életfogytiglanra ítéltek. Gyárfás és Portik perét 2019-ben egyesítették.
Ezzel a jogerős ítélettel lezárult a kilencvenes évek és a magyar gazdasági-politikai elit leglátványosabb leszámolási ügye.
Mindkettejük ellen az a vád, hogy felbujtói voltak Fenyő János meggyilkolásának.
Áprilisban hét évre ítélték Fenyő János egykori médiavállalkozó meggyilkolása ügyében.
Az épületbe először belépve először az hökkentett meg, hogy Fenyő valóságos magánhadsereget állomásoztatott az irodaházban. Ilyen volt a magyar média két erős és erőszakos emberének párviadala a kilencvenes években.
Bár Vácra vonult be, a médiavállalkozót a „parkettás” becenevű, luxusbörtönként emlegetett intézménybe szállítják majd át.