„Erős Gábor fideszes képviselőjelölt, bajóti embere, Kovács János már lefejezne…Ide vezet Orbán Viktorék totális gyűlöletkampánya” – írja bejegyzésében Magyar Péter, aki közzétette azt a videót, amit „a Fidesz helyi erős embere, a fideszes CIKöSZ nemzetiségi képviselője” vasárnap osztott meg, majd később törölt.
„Nem csak engem fenyegetett kivégzéssel, hanem azokat a helyi civileket is megfenyegette, akik a múlt héten végigvezették a településen Radnai Márkot, a TISZA alelnökét és jelöltjét” – tette hozzá Magyar Péter, aki úgy tudja, a videón szereplő Kovács „most épp Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős államtitkárral és Erős Gábor fideszes jelölttel tárgyal”.
Bajót a Komárom-Esztergom megyei 2. számú egyéni választókerületben van. A Tisza jelöltje ebben a körzetben Radnai Márk, a párt alelnöke. A Fidesz azt az Erős Gábort indítja, aki 2022-ben a párt országos átlagánál gyengébb eredménnyel, 49,96 százalékkal szerzett mandátumot.
A 2024-es EP-választáson a Fidesz nagyjából 42 százalékot ért el ebben a térségben, a Tisza bő 33 százalékot. A kormánypárt tehát az országos átlagánál (44,82 százalék) valamelyest gyengébben, a Tisza az országos átlagánál (29,6 százalék) némileg jobban szerepelt itt.