Meghalt Borsik János egykori szakszervezeti vezető

GYÁSZ
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Elhunyt Borsik János, a rendszerváltás kiemelkedő szakszervezeti vezetője, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének egykori ügyvezető alelnöke, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének egykori elnöke – közölte a család.

Borsik János 2012-ben az ATV stúdiójában

Borsik János 1946. június 22-én született Szentmártonkátán. Vasúti pályafutását 1963-ban villamosmozdony-lakatosként kezdte a MÁV Északi Járműjavítóban. Ezután 1968-1972 között mozdonyvezetőként, majd mozdonyirányítóként, végül balesetvizsgálóként dolgozott.

A közlemény szerint 1986-tól kapcsolódott be a hivatalos érdekképviseleti munkába a Vasutasok Szakszervezetében. 1990-es megalakulásától a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke, 2000-től 2012-ig pedig az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, korábban társelnöke volt.

Borsik János 1985-ben szerzett jogi diplomát. Dolgozott az Országos érdekegyeztető tanács tagjaként, döntően munkajogi, kollektív szerződési és bérügyi tárgyalásokat folytatott, vezetett. „Elévülhetetlen érdemeket szerzett az országos, valamint a MÁV vállalati érdekegyeztetés keretében elért munkavállalói eredmények kiharcolásában” – áll a közleményben.

Borsik szervezőként, alapítóként részese volt a Vasutas Nyugdíjpénztár létrehozásának, annak ellenőrző bizottságának elnökeként is dolgozott. 2010-ben elsőként kapta meg a Mozdonyvezetőkért Emlékérem elismerést, és ugyanebben az évben vehette át a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét (polgári tagozat). Nyugdíjba vonulása után is aktív kapcsolatot tartott a szakszervezeti tagokkal, tisztségviselőkkel. (MTI)