A kedd éjszakai Magyar Közlönyben megjelent a rezsistopról szóló kormányrendelet, amely a korábbi kormányzati bejelentésekhez képest okozott néhány meglepetést, köztük kellemetlent is. A Portfólió által készített összegzés szerint a korábban mondottaktól eltérően a januári extrém hideg miatti fűtéstámogatásra nem lesz elég a Nagy Márton által csupán hat napja bejelentett 50 milliárd forint. A most megjelent jogszabálynak már az ötödik mondatából kiderül ugyanis, hogy a kormány most már 55 milliárd forintos költséggel számol.
Noha a rendelet szerint „fűtési módtól és számlázási módtól függően eltérő technikai
megoldásokkal, de minden magyar család számára biztosítjuk a januári rezsistopot, amely egyszeri 30 százalékos kedvezményt jelent a gázzal, a távhővel és az árammal fűtők számára”, ez nem egészen így van.
A gázzal fűtők dolga a legegyszerűbb, náluk alanyi jogon jár a kedvezmény. Közülük a diktálós, havi elszámolású ügyfelek a január havi fogyasztás 30 százalékát kitevő kedvezményt már a havi számlában megkapják, míg az átalánydíjasok kedvezménye az éves elszámolószámlában jelenik meg, ezeket a számlákat legkorábban május 16-tól postázzák a szolgáltatók. Ha valakinek a fogyasztása 2025-ben végig a „rezsicsökkentett” határon belül volt, tehát a fogyasztása nem haladta meg az évi 63 645 MJ-t, azaz 1729 köbmétert, akkor a teljes januári fogyasztására is a kedvezményes árat kapja, még ha diktálós, havi elszámolású ügyfélként át is lépi a 356,5 köbmétert.
Az árammal fűtők dolga egy fokkal bonyolultabb, nekik ugyanis nem jár automatikusan a kedvezmény. Február 15-ig fognak tájékoztatást kapni a rezsistop részleteiről, és április 30-ig kell nyilatkozniuk, hogy kérik a 30 százalékos jóváírást. Ez jogvesztő határidő, aki elmulasztja, az elbukta a támogatást. Akinek van gázszámlája is, de az áramkedvezményt választja, annak a gázszámláján az esetleges már jóváírt összeget később törlik.
A több mint 600 ezer távfűtéses lakásban élők szívták meg legjobban: nekik ugyanis nem a teljes számlára jár a 30 százalékos támogatás. A rendelet 8. paragrafusa szerint a díjkedvezmény csak a számla alapdíj nélküli részére vonatkozik, és mivel a távhőszámlák jelentős részét a fix alapdíj teszi ki, a távhővel fűtők januári számlája a 30 százalékosnál kevésbé fog csökkenni.
A rendelet azt is kimondja, hogy az előre fizető, kártyás mérővel rendelkező, jellemzően a rászorulók közé tartozó fogyasztók nem százalékos, hanem fix támogatást kapnak. Ennek értéke 7000 forint, amit március 31-ig írnak jóvá a folyószámla-egyenlegükön.