Miután a gyöngyösi Lázárinfón cigányok tiltakoztak Lázár János mondatai miatt, a Fidesz a szaros mosdók felől abba az irányba vitte el a narratívát, hogy büntetett előéletű tüntetőket küldött oda a Tisza Párt.
De Pócs János ennél is messzebb ment: Tarnazsadányban kamerába mondatta egy helyi férfival, hogy 20 ezer forintot kaptak Csík Miklóstól, és a benzinpénzt is kifizették, hogy balhézni menjenek Gyöngyösre. A fideszes parlamenti képviselő másnap már a törött lábú férfit mutatva arról posztolt, hogy:
„Rátámadtak és megverték a tegnapi videómban nyilatkozó roma honfitársunkat. Az elkövetők a tiszás Csík Miklós és családtagjai voltak.”
A Népszava a helyszínre ment, ahol az egyik Lázár ellen tüntető férfi, Besenyei György azt mondta: „Innen a faluból két autóval mentünk, nyolcan-tízen, és egyikünk sem kapott azért pénzt, hogy ott legyünk. Főleg nem az unokaöcsém, aki nem tud vezetni se, így nem is értem, milyen benzinpénzről beszélt.” Azt mondta, szívességből vitték magukkal a férfit, „de lehet, hogy eleve azért jelentkezett, mert be van építve a Fideszbe”.
Arról, hogy a verés miatt van-e bekötve a férfi lába, Besenyei a lapnak azt mondta: „Fát pakoltak az önkormányzatnál, aztán ráesett a lábára a tuskó. Közmunkásként dolgozik, könnyű megzsarolni. Itt a falu nyolcvan százaléka fideszes, de most már vannak tisztások is, akik nem tűrik csendben, hogy Lázár János vécépucoló cigányoknak nevezze őket.” A fotón mankóval közlekedő férfi már a támadás előtt is mankót használva nyilatkozott Pócsnak a kamerába.
Kedd este Pócs János kitett egy videót arról, hogy telefonon beszélget az informátorával, aki ekkor már azt állította, hogy vascsövekkel, fegyverekkel támadták rá ugyanazok. Kerestük a rendőrséget, hogy van-e eljárás az ügyben, és mit lehet tudni a támadásról, ha megtörtént. Azt válaszolták, hogy „garázdaság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Hevesi Rendőrkapitányságon. Az eljárásra tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni.”
Pócs a sztorival elment a köztévébe is, ahol leadták ezt az anyagot:
Pócs a köztévén arról beszélt, hogy alvilági emberek pénzért mentek Gyöngyösre balhézni, és a családot, amit vascsövekkel akartak agyonverni, meg akarták félemlíteni. „Ott tartunk, hogy tiszás a tiszást veri”, „este, sötétedés után agyba-főbe verték” – mondta.
Ezzel egy időben Tarnazsadány alpolgármestere, Botos Zoltán, aki azt mondja magáról, hogy a Fideszt támogatja, videóban vallott arról, hogy nem Csík Miklós, hanem ő áll a balhé mögött, méghozzá elszámolási viták miatt keresték meg az informátort. Maga az áldozat is kamerába mondta, hogy semmi köze nincsen Csík Miklósnak a támadáshoz, a Botos család volt az, és bocsánatot kér Csík Miklóstól.
Orbán előzőleg arról beszélt, hogy a Tisza megbízásából bandába verődött bűnözők zavarták meg a csütörtöki Lázárinfót.
Mindenen átgázolt a Fidesz gépezete, hogy mentse a menthetőt Lázár János cigányozása után. Pénz, állítólagos verés, fenyegetés, rágalom, baltás kergetés az egyre keményebb választási csatában, miközben Lázár szerint a buli csak most indul.