Négy negyed után 10-10 volt a magyar-holland döntő a női vízilabda-Eb-n, így büntetők döntöttek az Európa-bajnoki címről. Ez volt a 21. magyar-holland meccs, és a második döntetlen (volt még 9 magyar és 10 holland győzelem, de a 2014 óta lejátszott nyolc meccsből hatot a hollandok nyertek).
A büntetőkből egyetlen maradt, Keszthelyi lövése, a hollandok így végül 15-13-ra nyertek.
Az első negyedben a magyar válogatott szerzett vezetést Varró Eszter góljával, majd hosszabb ideig nem esett gól. Bő két és fél perccel a negyed vége előtt Keszthelyi Rita szerzett labdát, egyedül úszott végig a holland kapuig, és mire a holland bekk utolérte volna, kétgólosra növelte az előnyt. De ez csak bő tíz másodpercig tartott, a hollandok ugyanis akciógóllal szinte azonnal szépítettek (2-1). A következő támadásnál megkapta, de ki is hagyta az első emberelőnyt a magyar válogatott. Egy tempóelőnyös támadás után viszont Tiba Panna góljával ismét két gólra nőtt az előny.
A második negyedben is a mieink szerezték meg a labdát a ráúszásnál, de az első gólt a hollandok szerezték Van de Kraats révén (3-2). Az újabb emberelőnyből sem sikerült gólt szerezni, Faragó a blokkba lőtte a labdát, de a hollandok is kihagyták a fórt, az ő lövésüket Neszmély védte. Egy akciógólt viszont sikerült szerezniük, így a negyedik perc közepén kiegyenlítettek, majd a negyed közepén Van de Kraats újabb góljával meg is fordították a meccset (3-4).
Cseh Sándor időt kért, de ezt hiába követte emberelőny, abból sem sikerült gólt lőni. Kevesebb, mint két perccel a negyed vége előtt büntetőt dobhattak a hollandok, Van de Kraats megszerezte a harmadik gólját (3-5). Varró Eszternek a következő támadásból, emberelőnyben sikerült megszereznie a második gólját.
Ezúttal is a mieink nyerték a ráúszást, de működött a holland blokk, nem lett gól a támadásból. A hollandból sem, Van de Kraats kapufára ejtette a labdát. Újabb emberelőnyt kapott a magyar csapat, és ezt is sikerült belőni, Vályi Vanda egyenlített ki, aki a legeredményesebb magyar játékos az Eb-n (5-5). A hollandok újabb kapufát lőttek, majd két magyar emberelőny is kimaradt, de a negyed felénél Keszthelyi remek góljával ismét nálunk volt az előny (6-5). A következő holland előnyt sikerült kivédekezni, de a következő magyar előnyt is a hollandoknak, majd két ejtéssel nemcsak kiegyenlítettek, hanem, a negyed vége előtt fél perccel, vissza is vették a vezetést (6-7).
Az utolsó nyolc perc is magyar támadással indult, miután ezt a ráúszást is megnyerték a mieink. Ezúttal viszont gólt is hozott az akció, Garda átlövésével sikerült egyenlíteni. A hollandok emberelőnyből nyomban visszavették az előnyt Keuning góljával (7-8), aztán Garda egy hatalmas átlövéssel ismét egyenlített, majd jött egy újabb emberelőnyös Keuning-gól (8-9). A harmadik perc elején egy rosszul időzített holland csere után Vályi is meglőtte a mai második gólját (9-9), de a hollandok újra előnybe kerültek, és azt is kihasználták (9-10).
Három perccel a meccs vége előtt végre a mieink is emberelőnybe kerültek, de Garda ezúttal túl gyorsan ellőtte, nem sikerült egyenlíteni. Percekig nem esett gól, végül 1:44 perccel a vége előtt Cseh Sándor kikérte a második idejét. Ennek meg is lett az eredménye, Tiba kiegyenlített 1:25-tel a vége előtt (10-10), majd a hollandok kihagytak egy előnyt. Az utolsó másodpercekben a hollandok mindkét idejüket kikérték, majd a kapust is lehozták, de nem tudták belőni a győztes gólt, jöttek a büntetők.
Az első kört a hollandok is, a mieink is belőtték, 1-1.
A másodikban Keuning belőtte, Keszthelyi Rita kihagyta, 1-2.
A harmadik sorozatra kapust cseréltünk, de hiába, Van de Kraats belőtte. Leimeter is, 2-3.
Újabb kapuscsere nálunk, de hiába, a negyedik holland lövés is bement, ahogyan Szilágyié is, 3-4. De mivel az utolsó holland játékos is belőtte, 3-5, az utolsó magyar játékosnak már nem is kellett próbálkoznia, Hollandia lett az Európa-bajnok.