Már nyomoznak a győri lakáskassza miatt, ahonnan Pintér Bence szerint 1,7 milliárd forint tűnt el

belföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Büntetőeljárás indult Pintér Bence, Győr polgármesterének feljelentése nyomán – írja a Népszava. Az ellenzéki városvezető azzal vádolja a helyi Fideszt és az általuk felügyelt győri közszolgáltató céget, hogy 1,7 milliárd forintot tüntettek el a város önkormányzati lakáskasszájából.

Az ügy miatt a polgármester szerdán kezdeményezte a közgyűlés feloszlatását, ám az új választás kiírását a kormánypárti testület leszavazta. A városvezető leszögezte: újra próbálkozik majd. Közben a Fidesz fegyelmi eljárást indított Pintér ellen a „zárt bizottsági ülések titkosságának megsértése” miatt. Pintér lapnak azt mondta, hogy az ügyben „semmi jóra nem számít”, hiszen a vizsgálóbizottság most is két fideszes és egy Fidesz-szövetséges képviselőből áll majd. Szerinte az egész csak a célt szolgálja, hogy eltereljék a figyelmet az eltűnt 1,7 milliárdról.

A lakáskassza ügyében tartott szerdai közgyűlési vitán a Győr-Szol vezérigazgatója egy nokiás dobozból húzott elő banki igazolást annak bizonyítására, hogy a pénz már rendelkezésre áll. A jelenet itt nézhető vissza:

A Nokia dobozos viccet Pintér utólag felháborítónak nevezte, mivel szerinte „a győriek pénzéről van szó, olyan összegről, amelyet rászorulók gyűjtöttek rászorulóknak”. Arra azonban többszöri kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, hogy az összeget hitelkeretből pótolták-e, illetve hová tűnt csaknem 2 milliárd forint a korábbi kimutatások szerint.

A céget felügyelő bizottság elnöke, Fekete Dávid – aki egyben Győr és térségének miniszteri biztosa, a Fidesz-frakció vezetője, valamint kormánypárti képviselőjelölt – hazug lejárató kampánynak nevezte Pintér állításait. Véleménye szerint a polgármester ezzel Magyar Péter „kedvére akar tenni”.

Kapcsolódó cikkek