Tömegesen iratkoznak le a választók a német nemzetiségi névjegyzékről, veszélybe került a parlamenti mandátum

POLITIKA
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az utóbbi két ciklusban a Fidesz stabilan számíthatott plusz egy szavazatra, amit Ritter Imre német nemzetiségi képviselő szállított a kormánypártnak. Ritter előre bejelentette, hogy április után nem tervez parlamenti képviselő lenni, most pedig az is kétséges, hogy utódjának lesz-e szavazati joga a parlamentben. A Political Capital észlelése szerint ugyanis január óta tömegesen iratkoznak le az emberek a német nemzetiségi névjegyzékről.

Ritter Imre és Semjén Zsolt
Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Az elemző cég megfigyelése szerint bő fél évig átlagosan napi két-három fővel csökkent csak a létszám, az elmúlt három hétben viszont már átlagosan naponta 30-an is úgy döntöttek, hogy a nemzetiségi lista helyett inkább ők is pártlistára szeretnének szavazni április 12-én. Péntekre már 29170-re csökkent a német nemzetiségi névjegyzékre feliratkozottak száma, ami aggasztó lehet a Fidesznek, hiszen a korábbi három választás során 22-24 ezer szavazatra volt szükség szüksége egy nemzetiségnek ahhoz, hogy mandátumot szerezzen. 2022-ben még például 30 ezer fölött volt a regisztráltak száma. És mivel idén eleve magasabb részvételre lehet számítani, a Political Capital úgy értékeli, hogy ha nem ér véget a leiratkozási hullám, akkor egyre valószínűbb, hogy nem fog újra mandátumot szerezni a német nemzetiségi lista.

A pártlisták választása abból a szempontból érthető, hogy mindenképpen átélhetőbbé teszi a demokrácia élményét, hiszen ha valaki mégis a nemzetiségi szavazás mellett dönt, ott egyedül azt a listát találja, amit az adott országos nemzetiségi önkormányzat állított. Zéró választási lehetőséggel.

A Magyarországi Romák Országos Önkormányzatánek nem célja, hogy szavazati joggal is járó parlamenti mandátumot zserezzenek a roma nemzetiségnek, a másik 11 nemzetiségnek pedig nincs reális esélye megfelelő számú választót regisztrálni.

Kapcsolódó cikkek