A rendőrség elfogta a Tisza aktivistáit szurkálással fenyegető férfit

belföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Elfogták a férfit, akiről Magyar Péter tett ki a Facebook-oldalára szombaton egy videót: ezen a rövidre nyírt hajú illető azt magyarázza a Tisza budapesti aktivistáinak, hogy kés van nála, majd azt modja: „Csakis az Orbán Viktor!” Ezután változatos gyalázkodások után azzal fenyeget valakit, hogy szétszurkálja.

Posztja végén Magyar azt írta, elvárják, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást, és a police.hu-n megjelent vasárnap hajnali közlemény szerint ez meg is történt, sőt: már el is fogták a fenyegetőzőt.

Bár, mint a rendőrség írja, a posztban nem voltak konkrét érdemi adatok, a videó alapján beazonosították a helyszínt és az időpontot, és a felvétel közzététele után négy órán belül sikerült azonosítani a videón szitkozódó és fenyegetőző férfit is, akit már el is fogtak.

Tanúként hallgatták ki az egyik sértettet is: a nő elmondta, hogy a férfi szóban fenyegette őket, kést nem láttak nála. Kést a rendőrök sem találtak aztán a férfinél.

A 31 éves T. Márk Dávid nevű budapesti férfi beismerte a bűncselekményt, amit rossz napjával indokolt. Őt erőszakos cselekmény elkövetésével megfenyegetve elkövetett zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását is.

Kapcsolódó cikkek