„Magyarország-pótdíjjal” terheli a vásárlásokat az Alibaba

gazdaság
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Szeptember óta egy 4,5 százalékos, csak a magyar vevőkre kivetett Magyarország-pótdíjjal vagy -felárral (Hungary Surcharge) terheli a vásárlókat az Alibaba. A világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi vállalatának számító, jellemzően üzleti vásárlásokat kiszolgáló, tehát úgynevezett B2B szolgáltató a magyar kormányra hivatkozva magyarázza ezt a díjat a Helpcenterében.

Az angol nyelvű Értesítés a Magyarországra értékesített árukra vonatkozó magyarországi felárról című tájékoztatás azt írja, hogy „a magyar kormány e-kereskedelmi platformokra vonatkozó szabályozási keretének változásai miatt” vezették be ezt a pótdíjat. A cég szerint a díjszerkezetben végrehajtott módosításokkal biztosították, „hogy a platform továbbra is szolgáltatásokat nyújthasson a magyar felhasználóknak”. A tájékoztatás kiemeli: „ez a felár az EU 27 tagállamában beszedett áfán túl fizetendő díj, amelynek célja a szabályoknak való megfelelés és a folyamatos működés biztosítása”.

A 4,5 százalékos Magyarország-pótdíjat a nettó ár alapján, tehát áfa nélkül számolják. Az minden termékkategóriában minden olyan online megrendelést terhel, amikor az áru magyarországi címre érkezik. A felárról beszámoló Telex azt írja: úgy tűnik, hogy erről születhetett egy megállapodás a magyar kormány és a kínai cég között, bár annak nem találták publikus nyomát. Kérdéseikkel megkeresték az Alibabát is, a Nemzetgazdasági Minisztériumot is, de egyik helyről sem kaptak választ.