Kilép a Fideszből egy korábbi józsefvárosi képviselőjelölt

POLITIKA

„A Józsefvárosi Fidesz szervezete már régóta nem közösségként működik, hanem egy 5-10 fős „részvénytársaságként”. Az évek során világossá vált számomra, hogy ez a működés inkább akadálya, mintsem motorja Józsefváros fejlődésének. Aki rálát a helyi viszonyokra, pontosan tudja, miről beszélek, de a későbbiekben, ha van rá igény, szívesen kifejtem.”

Egyebek közt ezzel magyarázza Kaiser Edvin, a párt korábbi önkormányzati képviselőjelöltje, hogy kilép a pártból.

Az elmúlt években folyamatosan azt tapasztalta, írja közösségi oldalán, hogy amit mondanak és amit tesznek, az köszönőviszonyban sincs egymással.

Kaiser Edvin aktivistákkal az önkormányzati választási kampányban, 2024 júniusában
Forrás: Kaiser Edvin fb-oldala

Számára az utolsó határ az volt, amikor világossá vált, hogy „a saját embereiket sem tisztelik, becsülik. Aki nem hajol meg, azt félreállítják. Aki önálló, az veszély. Mindeközben a kialakult helyzet nettó politikai haszonélvezői.”

Kaiser Edvin 2024-ben a Fidesz ökormányzati képviselőjelöltje volt a 8-as választókerületben, és akkor a szavazatok 45 százalékát megszerezve szűken kapott ki a 47 százalékos eredménnyel győztes DK-s Horváth Alexandertől. A tavaly novemberi időközi választáson ugyanitt már nem őt indította a párt, a helyén versenybe küldött Pálovics Emese pedig simán elbukott Horváthtal szemben.