Az utolsó csepp Barabás Richárd hétfői bejelentése volt számára.
Ha Edgars Rinkēvičs elnök aláírja a törvényt, Lettország lesz az első uniós és összességében is csak a második ország, amely kilép az egyezményből.
Trump első elnöksége alatt egyszer már kiléptek.
Hanem önös érdekből.
Toroczkai egy nekünk küldött e-mailben leszögezte, hogy „a Mi Hazánk nem akar határmódosítást”. Vékony Csongornak ez már nem elég revizionista, ezért kilépett a pártból, de kiakadt korábban Budaházy György is.
A döntést még áprilisban kezdeményezte a kormány.
Azt kérik a magyar kormánytól, hogy tárja a közgyűlés elé az aggályait és beszéljenek azokról.
Újabb gesztus Oroszország felé a keddi Trump-Putyin telefonos beszélgetés előtt.
Független képviselőként folytatja tovább.
Ha rendet raknak a szervezetben.
Kendernay szerint a párt elvesztette a létjogosultságát.
A zenekar azonban megmarad.
Interjút adott a II. kerület polgármestere, amiben arról is beszél, hogy a listás egyezkedés volt a nagy hiba a fővárosi kampányban.
Nem volt olyan nap, hogy ne gondolkodott volna ezen. Most a gondolat tetté lett.
Régóta gondolkodik azon, hogy otthagyja az MSZP-t, most megszületett a döntés.