A Kubatov Gábor FTC-elnökkel nem éppen baráti viszonyt ápoló Ferenczvárosi C-közép nevű Fradi-szurkolói Facebook-oldal hívta fel arra a figyelmet, hogy a debreceni ultrák furcsa helyzetbe manőverezték magukat.
A pénteki, 2–2-re végződött Debrecen–MTK meccsen némi lemaradással – hiszen Debrecenben volt már több, akkugyárellenes demonstráció is – megjelent egy kiírás a debreceni táborban:
„Élhető várost az akkugyárak helyett! Elég volt a városunk tönkretételéből!”
De, ahogy azt a Ferenczvárosi C-közép észrevette, miután az ügyről beszámolt a sajtó, a debreceni ultrák közleményben magyarázták el, hogy miért csinálták ezt:
„A meccsen négy külön kiírással üzentünk, amelyekben kifejeztük nemtetszésünket városunk tönkretétele miatt. Úgy látjuk, hogy az akkugyárak, a lassan több tucat munkásszálló, valamint az ezekkel érkező több ezer ázsiai vendégmunkás jelenléte hosszú távon tönkreteszi az itt élők egészségét és a város élhetőségét, illetve a vendégmunkások ittléte nagyban rontja szeretett városunk közbiztonságát és nyugalmát.
Brigádunk továbbra is elhatárolódik minden pártpolitikától, és úgy gondoljuk, hogy annak nincs helye a lelátón. Ugyanakkor lokálpatriótaként nem mehettünk el szó nélkül a történtek mellett – a becsületünk nem engedte, hogy tovább csendben maradjunk.
Látván, hogy a baloldali és liberális média, illetve politikusok a mi megnyilvánulásunkkal kampányolnak és próbálnak meg szavazatokat szerezni, szeretnénk közölni velük, hogy a Debrecen Tábor egy jobboldali identitású brigád, és elítélünk minden baloldali eszmét, ideológiát vagy éppen az LMBTQ-hoz kapcsolódó irányzatot.”
Ezek után a fradisták így szúrtak oda az Ultras Debrecennek:
„Összefoglalva: Nincs itt semmi látnivaló, csak a szokásos fideszes/mihazánkos pártpolitikamentes idegengyűlölet. Srácok, azért jár a pacsi, majdnem sikerült megtéveszteni mindenkit! Egy országot. Nagy szerencse, hogy elmagyaráztátok mi a sztori! A sok hülye így megnyugodhat. Ezek ugyanazok.”