24 órára felügyelet nélkül maradt egy „Titkos” minősítésű térképcsomag 2024. áprilisában, egy Ukrajnából Németországba tartó vonaton – derült ki az amerikai Védelmi Minisztérium főfelügyelői hivatalának jelentéséből. A vonat ukrán személyzettel közlekedett, a Military Times cikke szerint az eset Lengyelországban történt.
A főfelügyelői hivatal eredetileg az Ukrajnai Biztonsági Támogató Csoporttal (Security Assistance Group-Ukraine, SAG-U) kapcsolatos panaszokat vizsgálta, ahol az állítások szerint mérgező légkör uralkodott. Ekkor derült ki több kínos történet, amelyek egyike volt a térképes ügy.
A jelentés szerint térképsorozatot a szervezetet vezető Antonio Aguto tábornok vitte magával egy hengeres csőben Ukrajnába. A vizsgálat során 34-en tettek vallomást, az egyik tanú arról számolt be, hogy látta, amint az utazócsoport egyik altisztje felviszi a hengeres csövet a vonatra, de azt már senki sem látta, hogy le is veszik onnan.
A vizsgálat szerint Agutót csak akkor értesítette a helyettese a térkép eltűnéséről, amikor a tábornok visszatért a wiesbadeni főhadiszállásra. A hengeres csövet másnap megtalálták a vonaton, és az amerikai nagykövetség ukrán személyzetének segítségével visszajuttatták, látszólag érintetlenül.
Az ilyen titkos dokumentumokat futárral kell szállítani, de a jelentés szerint ilyenre nem adtak ki parancsot. Aguto a nyomozóknak azt mondta, felettesként vállalja a felelősséget azért, hogy a térképek rövid időre elvesztek, de nem ő volt kijelölve arra, hogy a térképeket felvigye a vonatra majd lehozza onnan.
A vizsgálat során az is kiderült, hogy Aguto egy 2024. májusi kijevi vacsorán nagyon sokat ivott, beütötte a fejét, a másnapi találkozón pedig összefüggéstelenül és zavartan beszélt. Arra a találkozóra is „kócosan” és kábultan érkezett, mivel előtte nem sokkal esett el másodjára, még a zakója is elszakadt. A találkozón jelen volt Anthony Blinken akkori külügyminiszter is, az USA ukrajnai agykövete pedig amiatt aggódott, hogy Agutót megmérgezték. A férfit kórházba szállították, ahol megállapították, hogy agyrázkódása volt. A jelentés szerint mindez az alkoholfogasztás következménye volt.
Aguto nem sokkal később nyugdíjba vonult. A szervezeten belüli problémákért viszont őt személy szerint nem találták felelősnek.