„Hiányérzetem van, de itt is nagyon bízom abban, hogy ez a hiányérzetem elmúlik. Azt is remélem, hogy hamarosan. Ez pedig a Nemzeti Bank körüli ügy. Indulatosak vagyunk a dologgal kapcsolatban”
– sorolta problémáit Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy Navracsics Tiborral tartott kampányeseményen Tapolcán azon videó szerint, amit Navracsics posztolt Facebookra azzal a szöveggel, hogy jelenleg „több nagyon fontos belpolitikai kérdés is jogosan foglalkoztatja a választókat. Az egyik kiemelkedő ezek közül a Magyar Nemzeti Bank korábbi ügye”.
Ahogy Navracsics is írja, „Kocsis Máté frakcióvezető úr a tapolcai választási fórumon ezzel kapcsolatban is ellentmondást nem tűrően fogalmazott”. Kocsisból ugyanis kiszakadt egy ponton a következő:
„Magyarázkodom egy olyan ember miatt, akit Matolcsy Ádámnak hívnak, akit én a büdös életbe' nem láttam. Nem tagja a Fidesznek, nem tagja a KDNP-nek sem, nem jár a köreinkbe, én nemtom' kicsoda. Ha igaz, amit az újságírók mondanak, akkor ennek az embernek börtönben van a helye.”
Kocsis ehhez azt is hozzátette, hogy ha nem igaz, amit az újságok írnak, akkor meg álljon ki és védje meg magát, illetve hogy Navracsics Tibort okolják a tapolcai ellenzékiek, hogy „vajon mi van a Nemzeti Bankban”.
Kocsis azok után fogalmazta meg mindezt, hogy a 444 peres úton megszerezte, és részletesen bemutatta az MNB-székház százmilliárdos felújításának dokumentációját – Matolcsy harmincmilliós budijától a járulékos költségek 8 milliárd forintjáig. Sőt, az ügy talán legfontosabb dokumentumát is nyilvánosságra hoztuk, hogy mindenki böngészhesse, mire költöttek Matolcsyék.
Ez látszólag eljutott Kocsishoz is, ugyanis azt is mondta, hogy „a felfoghatatlan luxusköltések a Magyar Nemzeti Bank székházának felújításánál magyarázatra és büntetőjogi eljárásra szorulnak. Nem szabad senkinek megúsznia azt a vizsgálatot, amit megkövetel egy ilyen horderejű ügy.”
Ezután azt mondta, ők „végképp nem szeretnék” a hátukon „púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit, és az ahhoz kapcsolódó esetleges büntetőügyeket. El kell mindenkinek mindennel számolnia. A Magyar Nemzeti Bank ügyét, azt csak úgy lehet lezárni, ha egy büntetőeljárásban mindenkinek tisztázzák a szerepét az elkövetett ügyekben. Ha pedig nem volt ügy, akkor álljanak ki és védjék meg magukat”.
Közzétesszük az MNB-től kiperelt több mint 500 oldalas tételes listát a székházfelújítás százmilliárdos költségeiről. Túlzott luxus vagy puritán elegancia? Segíts eldönteni!
Jogerősen pert nyertünk az MNB ellen: ki kellett adniuk, mi alapján és mire költöttek el 105 milliárd forintot a székházfelújítása során. A még Matolcsy György elnöksége alatt végrehajtott rekonstrukciót Matolcsy fiának barátja, Somlai Bálint cége végezhette el. Az ügyben büntetőeljárás folyik.