Ez a 3 Gundalf-pillanat jól mutatja, hogyan reccsent meg a propagandagépezet

vélemény

Amikor április hetedikén este elkezdtek terjedni a felvételek az interneten a Magyar Péter váci kampányeseményén ovációval fogadott Hrabóczki Dánielről, olyan természetesnek tűnt az egész, hogy könnyű volt elfelejteni, honnan indult ez a sztori. Pedig nem is volt az annyira a távoli múltban, csak 11 nappal ezelőtt.

Fotó: Németh Dániel/444

Március 28-án ott tartottunk, hogy a Magyarország kormánya hivatalos Youtube-csatornára felkerült egy megvágott felvétel az Alkotmányvédelmi Hivatalban tartott meghallgatásokról.

Ez volt a NER történetének egyik legsúlyosabb húzása. Egy titkosszolgálati meghallgatást (aminek alanya ügyvéd nélkül volt jelen) publikálni, majd abból politikai tartalmat gyártani, messze túl van minden vörös vonalon. Autokratikus maffiaállamok tesznek ilyet.

A cél világos volt, a Szabó Bence százados előállása után megindult politikai lavinát megállítani és visszatuszkolni a témát a kényelmes ukránozós keretek közé. 2026-ban az már nem is meglepő, hogy az állampolgári jogok lábbal tiprása belefért ennek érdekében – az már egy fokkal inkább, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal szakmai hitelének és tekintélyének ledarálása sem számított túl nagy árnak. Meg kellett nyerni a napot.

Az elvárt eredmény olyasmi lehetett, hogy az érintettek megrettennek, az ellenzéki közösség inkább bottal se piszkálja a gyanússá vált sztorit, megtörik a lendület, csattog a bilincs. Volt okuk ezt gondolni, több mint egy évtizeden át működtek a hasonló módszerek.

Ehhez képest az történt, hogy a felvételen szereplő Gundalf, vagyis Hrabóczki Dániel előállt, és elmondta a történetét a 444-nek. Bárki megnézheti, és eldöntheti maga, mit gondol róla. Lehet kételkedni abban, amit mond, de az biztos, hogy Hrabóczki arccal-névvel vállalta ezt, és válaszolt a kritikus kérdésekre is. Éles ellentétben azzal, hogy a titkosszolgálatokért felelős miniszter, Rogán Antal azóta sem állt nyilvánosság elé.

Forrás

Gundalf előállása után egy héttel pedig ott tartunk: politikai közössége hősként ünnepli, táblákkal köszöntik, emberek állnak sorba szelfizni vele. Elképzelhetetlen távolságban van ez attól az eredménytől, amit a kormány el akart érni a 11 nappal ezelőtt közölt videóval. (És akkor itt még csak a videó publikálásáról beszéltünk, arról nem is, hogyan akarták valakik beszervezni korábban, majd hogyan küldték rá a rendőrséget az elképzelhető legsúlyosabb hamis vádak egyikével.)

Azt természetesen nem állíthatjuk, hogy teljesen tisztán látunk ebben a sztoriban. Magyar Péter is máshogy áll már az ügyhöz: elmondása szerint korábban még eltávolították Gundalfot a pártból, mert azt hitték, valakinek dolgozik, aztán rájöttek, hogy ez nem igaz, most pedig már ő maga is hősnek tartja. Nem ismerjük a történet minden részletét, a hatását viszont látjuk.

Fotó: Németh Dániel/444

A kormány szándékai közül

  • sem az nem jött össze, hogy a kezükbe vegyék a történet irányítását,
  • sem az, hogy az érintetteket megfélemlítsék,
  • sem az, hogy a közösségük elforduljon tőlük.

Orbán Viktor vezetésével a magyar állam eszközeit is használó propagandagépezet tényleg lement a legaljára, mindent bedobtak, és mégis: ahogy a Pride esetében, úgy most is a teljes ellentéte valósult meg annak, amit el akartak érni.

Címlapkép: Kovács Bendegúz

Kapcsolódó cikkek