Szerdán ítéletet hirdetett másodfokon a Pécsi Ítélőtábla a pécsi buszbeszerzések lassan tíz éve húzódó ügyében, az úgynevezett Volvogate-perben (az ügyről szóló összes cikkünk itt olvasható). A dr. Túri Tamás vezette tanács kisebb korrekciókkal, de lényegét tekintve helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, így az eddig jogerősen el nem ítélt II. és IV. rendű vádlottat is 5-5 év börtönre ítélték, emellett a II. rendű vádlottat öt évre eltiltotta a közügyektől, míg a IV. rendű, külföldi állampolgárságú vádlottat öt évre kiutasította az országból. Az ítélőtábla határozata szerint az elsőfokú eljárás nyomán megalapozott ítélet született, azt csak kisebb technikai kérdésekben korrigálta.
Az ügy lényege: a pécsi önkormányzat tömegközlekedési cége, a Tüke Busz a 2010-es évek közepén, az akkori fideszes városvezetés, Páva Zsolt polgármestersége idején túlárazva vásárolt használt buszokat Hollandiából. A 115 darab Volvo buszt az ottani Volvo-cég helyett egy érdemi munkát nem végző közvetítőn, a holland Bus&Coach cégen keresztül vették meg. Az ügylettel, amiben időről időre a legkülönbözőbb kontextusokban előkerült, és tanúként is kihallgatott Bánki Erik fideszes parlamenti képviselő neve is, a vád szerint nagyjából 650 millió forintos kára keletkezett a városnak.
A dr. Túri Tamás által ismertetett határozat szerint az ügynek számos olyan szereplője volt, akitől érintettsége, illetve hiteltelenné válása okán tárgyilagos vallomást nem lehetett elvárni. A II. fokú bíróság szerint a személyi bizonyítékok túlnyomó többsége az ügyben használhatatlan volt, ezért csak a tárgyi bizonyítékok alapján hozta meg az ítéletét. Az Ítélőtábla kimondta: színlelt, látszólagos gazdasági tevékenységek kísérték a 2010-es években a pécsi buszbeszerzést, a IV. rendű vádlott tulajdonában álló cég valós tevékenység nélkül jutott haszonhoz, aminek egy részét megosztotta a II. és a korábban már jogerősen elítélt III. rendű vádlottal.
Az egész Volvogate-ügy Csengőnek egy ügyetlenkedésével került a hatóságok látókörébe. A férfi egy szerbiai bankszámlájáról felvett készpénzben 900 000 eurónyi, azaz több mint háromszázmillió forintnyi készpénzt, majd Hollandiába utazott, hogy befizesse egy ottani bankszámlájára. Az volt a terve, hogy 19 tranzakcióval fizeti be a tetemes összeget, ám a holland városban, Woerdenben indított tranzakciói besültek, miután nem számolt azzal, hogy a bankautomaták kapacitása véges, így sikerült csordultig teletömnie az ATM-et.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
A fideszes politikus egy vloggert perelt be, aki a bíróság első fokú ítélete szerint tényszerűen számolt be a Volvogate-per egyik ítéletéről. Bánki bő egy hét alatt csaknem egymilliót bukhat az ügyön.
A vádlottak 5-5 év börtönt és 50-50 milliós vagyonelkobzást kaptak. A bíró az ítélethirdetés során olyan „szabálytalanságok sorát” is felsorolta, amelyek részben pécsi politikusokhoz, illetve a városi cég vezető beosztású munkatársaihoz kötődtek.
Holott a nemrég lemondott helyettes államtitkár már nem volt a városvezetés tagja. A Volvo-gate hétfői tárgyalásán az is kiderült, hogy a hitelfelvételt a pénzügyi vezető ellenezte, az városvezetői utasításra került a közgyűlés elé.
A fideszes képviselő a NAV-ot is cáfolni akarta, de a pénzmosást magára vállaló egykori üzlettársa három lépésben eljutott odáig: „lehet, hogy utalt”, ha már az adóhivatal mondja. Kanadai elektropop, furcsa ellentmondások és a használtautó.hu szakértő használata – ez történt a Volvogate-per hétfői tárgyalásán.
Az akkor fideszes vezetésű Pécs 2015-ben az eredeti ajánlatnál százmilliókkal drágábban vett használt buszokat. Egyszer már született egy elsőfokú ítélet, de most újraindult az ügy. Az I. rendű vádlott szerint nem követtek el bűncselekményt, de számos kérdésre nem válaszolt, mondván: szeretne még egy kicsit élni.