Lehet, hogy Írország kénytelen lesz visszafordítani a hajón érkező üzemanyag-szállítmányokat, mert az iráni háború következtében 20 százalékkal megemelkedett üzemanyagárak miatt tiltakozók negyedik napja blokád alatt tartanak egy kikötőt, egy üzemanyag-terminált és egy olajfinomítót, és ezért a hajók nem tudnak kirakodni - jelentette ki Micheal Martin ír miniszterelnök pénteken.
A kormányfő rendkívül súlyos helyzetnek minősítette az olajipar infrastruktúráját érintő blokádokat, amelyek komoly gazdasági károkat okoznak. Hivatkozott a Fuels for Ireland iparági szövetség közlésére, miszerint már több mint 100 benzinkútban kifogyott az üzemanyag, és még pénteken akár 500-ra emelkedhet.
„Azt gondolom, hogy az emberek nem mérik fel a helyzet komolyságát” - mondta a miniszterelnök.
Példaként említette, hogy egy tartályhajó nem tudott kirakodni a galwayi kikötőben, és leállt a termelés a Cork közelében található whitegate-i olajfinomítóban.
A blokádot „oktalannak, logikátlannak és nehezen érthetőnek” nevezte, és bejelentette, hogy a rendőrség és a hadsereg készenlétben áll a tiltakozások feloszlatására szükség esetén, mert „a törvényt egyértelműen be fogják tartatni”. A vita rendezése érdekében párbeszédre szólított fel.
Az ír kormány a múlt hónapban 250 millió eurós (94 milliárd forint) csomagot hirdetett meg az üzemanyagárak ideiglenes csökkentésére, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus gazdasági következményeit. A tüntetők azonban ennél erőteljesebb intézkedéseket követelnek, köztük hatósági árak bevezetését. (Reuters via MTI)