Látványos ábrák mutatják meg, hogyan söpörték ki Orbánék az államkasszát a választásra

gazdaság

Az önmagában nem egyedi, hogy egy választás előtt egy kormány növeli az állam kiadásait, ilyenkor rendre több pénz jut hangulatjavító intézkedésekre. De amit Orbánék most művelnek, az elképesztő méreteket ölt. A mostani választás előtt lényegében teljesen elengedték a gyeplőt, gyakorlatilag minden forintot kisöpörnek az államkasszából.

Orbán Viktor készpénzzel a kezében, 2023 őszén a Bakáts téren
Fotó: Kaufmann Balázs/444

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki jelentéséből derült ki, hogy március végéig 3420 milliárd forint hiányt hozott össze a kormány, ami a hivatalos, törvényben rögzített éves hiánycél 81 százalékának felel meg. Az első negyedév végén soha nem volt még ekkora lyuk a költségvetésben.

Erről készítettem két ábrát. Az első forintosítva mutatja a költségvetési hiány nagyságát és lefutását az első három hónapban a választási és az azt megelőző évben. Ezen világosan látszik, mennyire elengedték a folyamatokat, ami két célt is szolgálhat: egyrészt finanszírozza a minden korábbinál szélesebb társadalmi rétegeket érintő választási osztogatást, másrészt egy esetleges kormányváltás esetén teljesen üres „kasszát” hagy az utódra. Erre számítanak is a Tiszánál, amiről Kármán András, a párt vezető gazdaságpolitikusa is beszélt a 444-nek adott interjújában.

Forrás

Egy dolog, hogy mennyi a hiány forintosítva, ez megtévesztő is lehet, ezért sokkal jobban megítélhető a helyzet, ha megnézzük, az éves hiánycél hány százalékának felelnek meg az első negyedéves hiányok. Az összképet arról, hogy Orbánék féktelenül költik az állam pénzét, ez csak megerősíti.

Forrás
Kapcsolódó cikkek