Melania Trump tagadja, hogy bármilyen kapcsolata lett volna Jeffrey Epsteinnel

külföld

Donald Trump felesége, Melania Trump, az Egyesült Államok aktuális first ladyje cáfolta, hogy bármilyen kapcsolata lett volna Jeffrey Epsteinnel, és a Fehér Házban újságírók előtt kijelentette, hogy a kettejük bármilyen kapcsolatáról szóló állításoknak „ma véget kell vetni”. Azt azért hozzátette, hogy 2000-ben „röviden keresztezték egymás útjait”, de gyorsan elmondta azt is, hogy soha nem tartozott Epstein áldozatai közé, és arról sem tudott, hogy Epstein bántalmazta volna az áldozatait.

„Soha nem voltam semmilyen formában érintett. Nem vettem részt benne.”

A teljesen váratlan, előre nem bejelentett sajtótájékoztatóján azt is cáfolta, hogy Epstein mutatta volna be őt Donald Trumpnak, ezt a hírneve bemocskolására irányuló rosszindulatú kísérletnek nevezte.

Fotó: ALEX WONG/Getty Images via AFP

Tagadta azt is, hogy ismerte volna Ghislaine Maxwellt, Epstein bebörtönzött társát, majd elmagyarázta azt is, hogy az a 2002-es e-mail, amit Maxwell és ő váltottak egymással, és ami az Epstein-akták közt olvasható, csupán „alkalmi levelezés” és „udvarias válasz” volt.

Az „alkalmi levelezés”-ben Melania egyébként egy JE-ről, vagyis feltehetően Jeffrey Epsteinről szóló, New York Magazine-ban megjelent cikket dicsért, illetve az abban G-ről, vagyis feltehetően Ghislaine-ről is látható fotót, majd azt írta, „alig várja”, hogy Palm Beach-re menjen. „Hívj fel, ha visszatértél New Yorkba” – áll a levélben, ami így fejeződik be: „Érezd jól magad! Szeretettel, Melania”

A New York Magazine cikkében idézetek szerepeltek Trumptól, aki Epsteint „remek srácnak” nevezte, és azt mondta, hogy „nagyon jó vele lenni”. „Azt is mondják, hogy ő is ugyanúgy szereti a gyönyörű nőket, mint én, és közülük sokan a fiatalabb korosztályba tartoznak. Kétségtelen, hogy Jeffrey élvezi a társasági életet.”

Melania a csütörtöki sajtótájékoztatóján egyben felszólította a törvényhozókat, hogy „adjanak lehetőséget az áldozatoknak, hogy eskü alatt tanúskodhassanak a Kongresszus előtt, az eskü alatt tett vallomás erejével”.

„Minden egyes nőnek joga van ahhoz, hogy nyilvánosan elmesélhesse történetét, és vallomását rögzítsék a kongresszusi jegyzőkönyvben. Csak akkor, és kizárólag akkor fogjuk megtudni az igazságot.”

Az újságírók kérdéseire nem válaszolt.

Az Epstein-ügyről bővebben ebben a cikkben írtunk.

(BBC)

Kapcsolódó cikkek