A fideszes értelmiség csúcstermékének, a Sajtóklub tegnapi epizódjának a vége felé Bayer Zsolt jelentős sóhaj kíséretében tért ki arra, hogy beszéljenek még az ügynökaktákról, mivel most „ez a sláger”.

Az ügynökakták nyilvánosságra hozása amúgy elég régóta sláger, az egymást követő Orbán-kormányok alatt a fideszes képviselők legalább harminc alkalommal utasították el az aktanyilvánosságot követelő, a Fidesztől akkor még messzebb álló Schiffer András parlamenti kezdeményezéseit.

Bayer, akinek stílusa egykori műsorvezetőtársa szerint ártott a Fidesznek a legutóbbi, gigantikus vereséget összehozó kampányban, úgy fogalmazott, hogy ugyan az akták sorsa a rendszerváltás kezdőrúgásától téma volt, de eddig senki sem nyitotta meg azokat, és nyilván vannak érvek pro és kontra.

Majd emlékeztettet arra is, hogy már rendszerváltás előtti pillanatokban készült titokban egy film, ami szerint az ügynökaktákat már '88-'89-ben elkezdték manipulálni meg ledarálni meg eltüntetni. Emellett pedig az abban szereplő emberek jelentős része halott szerinte,

Tehát mondjuk ha nyilvánosságra kerül az ezeknek az embereknek a neve, legfeljebb a mit sem sejtő unokáik meg a gyerekeik fognak majd hülyén nézni.

És felvetette azt is, hogy mi lesz a tiszás emberek egykori családtagjainak az ügynökaktáival, ha van ilyen. Majd nem kimondva, de alighanem Magyar Péter nagyapjára utalva azzal folytatta hogy „mert én el tudom képzelni, hogy mondjuk az a bírósági fogalmazó, aki '56 novembere után hirtelen ki lett nevezve főbírónak, az valamiért lett kinevezve, nem? Nem állítok semmit, csak ismervén a kor mechanizmusát, hát azért nem elképzelhetetlen, hogy ezért cserébe kellett valamit csinálni, nem?”

A kampányban a fideszes propagandaoldalak rendszeresen támadták Magyar nagyapját, az évekkel ezelőtt meghalt Erőss Pált, mondván, hogy a Kádár-korszakban legfelsőbb bíróság bírájának választott jogász karrierje nem magyarázható mással, mint hogy kiszolgálta a rendszert. Tavaly év végén Magyar Péter külön posztban reagált ezekre a vádakra, többek között arról írva, hogy apját Orbán ki is tüntette 2010-ben a Magyar Köztársaság középkeresztjével, és hogy a propaganda most ugyan vérbírózza, de soha életében nem volt büntetőbíró, és 1989-ig nyugati útlevelet sem kapott, és „hogy sok fideszes politikussal szemben sem ügynök, sem párttag nem volt soha”, és hozzátette azt is, hogy nagyapja „sok száz embernek segített ingyen, aki 1956-ban a diák- és katonatársaival együtt küzdött a magyar szabadságért.”

Bayer azzal folytatta, hogy az ilyen ügyekkel vajon mi lesz, mire Huth Gergely vette át a szót, hogy ügyesen el lesznek tüntetve. De ha úgy hoznák nyilvánosságra az aktákat, hogy hozzárakják a munkaterveket, hogy „azt a szerencsétlen kis nyomorult ügynököt ki és miért utasította. És az, hogy most hol van, és annak a gyereke melyik Tisza szigetet alapította meg, érted, ez így teljes.”

Majd azzal folytatta, hogy

„de majd mi segítünk róla, hogy így is legyen, de egyébként meg bocsánat, hozzák csak nyilvánosságra, mert baromira unom, hogy az összes momentumostól kezdve minden kreténnek ez a nünükéje”,

és hozzátette, hogy amit kutatni lehetett, azt egyetemisták, újságírók, történészek eddig is kutatták, csak nem lehetett mindenkit, aki nem közszereplő, nyilvánosság elé bocsájtani, csak kitakarva. „Most majd akkor valóban megismerjük a sok halott embert, és majd azoknak az unokái szégyenkezhetnek, ennyi fog történni” – tette hozzá Huth.

Gajdics Ottó azzal folytatta, hogy mindig is az volt a véleménye erről, hogy „ha majd a rendszer működtetőit, haszonélvezőit, rohadt szemét ügynökeit megneveztétek, utána lehet a szerencsétlen, megzsarolt, ilyen-olyan módon berángatott szerencsétlen hétköznapi emberekről bármit nyilvánosságra hozni. De ez szerintem sosem merül ez soha nem merül fel ezekben a Ruff Bálint félékben.”

Majd hozzátette: „de úgy egyébként egyetértek a Gerivel, ha nekik most ez kell, hát hozzák ki, ki a f...-t érdekel ma már, ezt akkor kellett volna '89-'90-ben, és mivel akkor elmaradt, innen kezdve lényegtelen.”

A műsor negyedik résztvevője, Néző László következtetett, aki elmondta, hogy a rendszerváltáskor forradalmi hevületben ő is azt mondta sokfelé, hogy minden ügynököt hozzanak nyilvánosságra,

„mert volt velük dolgom, mármint a másik oldalon, és néhányukra eléggé haragudtam. ”

De most már, a korából kifolyólag is, másképp látja a dolgot, mert megtudott sok mindent, például hogy „csomó emberről van ugyan ilyen akta, olyan akta, más meg hiányzik, nincsenek jelentések. Egy csomó emberről meg megvan a jelentés, hogy miket jelentett, semmi bántót vagy olyat nem jelentett, ami másoknak ártott. Egy csomó emberről meg van olyan akta, amiben még benne a családtagjait is elárulta. Szóval bonyolult ez a dolog, de azzal egyetértek, hogy hozzák nyilvánosságra, kész, olyan katyvasz lesz belőle, mert mindenki azt fogja mondani, hogy ezt kitörölték, azt kitörölték, aztán majd nézzük, hogy hoppá, hát ennek a nagyapja, az apja az ügynök volt, akkor most az hogy. ”

„De abban nem hiszek, hogy a Tisza Pártban, nem a Tisza Párt szavazóiban, a Tisza Pártban ez nagy problémát fog okozni, amelyik párt árulással jött létre, az az árulókat valószínűleg visszamenőleg is szeretni fogja.”

Bayer ezután elmondta, hogy ezt úgy kellett volna, hogy mielőtt az ügynökök neve nyilvánosságra kerül, azelőtt kellett volna nyilvánosságra hozni az összes SZT-tisztét meg azokét, akik megzsarolták valamivel a szerencsétleneket, szerinte ugyanis a döntő többségük megzsarolt, szerencsétlen ember volt.

Huth Gergely azzal folytatta, hogy a rendszerváltás után húsz évig csak a maszatolás ment, és az Orbán-kormány tette lehetővé, hogy ma már tudjuk nagyjából, hogy kik a megrendelők és hogyan működött a rendszer, amit többek között Schmidt Máriának és Máté Áronnak, illetve a Nemzeti Emlékezet Bizottságának köszönhetünk.

Tavaly év elején jelent meg cikkünk az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának beszélgetéséről, melyben azt írtuk, hogy Magyarországon nagyjából közmegegyezés van arról, hogy az ügynök kérdéssel (ti. hogy az előző rendszer hatalmas, az egész társadalmat mérgező besúgó-rendszert működtetett) nem sikerült még társadalmilag szembenézni. Az akták csak azok számára hozzáférhetők, akik szerepelnek benne, illetve a kutatók számára. A nyilvánosság tehát nehezen fér hozzá, mivel másokról anyagokat kikérni csak akkor lehet, ha az érintett közszereplőnek vallja magát - vagy a bíróság mondja ki róla, hogy az.