Élő

Jön a kegyelmi dosszié, átalakítják a végrehajtást, mennek a vármegyék és meglesz a módja Sulyok eltávolításának is

  • A kormány a hétfői ülésén többek között a kegyelmi dosszié nyilvánosságra hozataláról, a végrehajtás teljes átalakításáról, a nyugat-magyarországi azbesztszennyezéssel kapcsolatos teendőkről és a 2026-os költségvetésről tárgyalt.
  • A kegyelmi ügy aktáit egy korábbi határozat értelmében kedden délelőtt hozzák nyilvánosságra – jelentette be Magyar Péter.
  • Az azbesztszennyezés ügyét Gajdos László miniszter vitte be a kormányülésre. A miniszter múlt héten járt Szombathelyen, hogy tájékozódjon az ügyben.
  • Korábban Kármán András pénzügyminiszter arról beszélt, pótköltségvetést adhatnak be.
43 poszt

Tiborcz készítse a bukszáját - üzente Magyar

Az MTI is kérdez, ez újdonság a korábbi kormányinfókhoz képest. Magyar a végén poénkodik: amikor az MTI arra kérdez, volt egy érdekes félmondata, mire visszakérdez, hogy "csak egy?" Az MTI a költözési stopra kérdez rá. Nem szeretnék, ha kiköltözne a Választási Iroda, az irodarendszert pedig felülvizsgálják. Az oligarchákhoz kötődő beruházásokat felülvizsgálják, ott szabálytalan közbeszerzések voltak.

Szerinte az egész ügylet semmit, "készítem Tiborcz Istvánt, hogy a bukszát lehet készíteni." Miniszterek nem költöznek ilyen épületekbe, az agrárminiszter sem költözik a BIF-től bérelt irodába, az irodisták egy darabig még ott lehetnek, amíg nem tudják felmérni, hogy hova tudnak menni az állami alkalmazottak.

NER-mentesen próbálják megoldani ezeket a dolgokat. "Lehet, hogy Tiborcz kap irodaházakat, a költségvetés több százmilliárd forintot."

A kormány még nem döntött a KEKVA sorsáról

Népszava kérdez, bár már lejárt az időkeret. Azt kérdezik, hogy mi lesz KEKVA sorsa rövid és hosszabb távon? Magyar azt modnja, azt kérték, viszgálják fölül az érintett minisztériumok, az Európai Bizottság részéről is van egy ilyen elvárás. Felülvizsgálják az egészet. Van olyan javaslat, hogy szűnjön meg a teljes, de olyan is van, hogy át kell őket alakítani, és mentesíteni kell a politikai befolyás alól. A kormány még nem döntött ebben.

A másik kérdés, hogy lesz-e előrehozott önkormányzati választás? A kormány ilyenről nem tárgyalt, ezért nem tud beszámolni, mondta Magyar Péter.

Nem felejtik el megindítani az eljárásokat

A Kontroll kérdez a végén. A riporter arra kíváncsi, hogy az elmúlt 16 évben megfigyelt újságírókra vonatkozó aktákat is nyilvánosságra hozzák-e, vagy az érintettek megismerhetik-e a róluk szóló jelentéseket, illetve kik rendelték meg és hajtották végre ezeket.

Az is kérdés, tettek-e valamilyen ügyben feljelentést.

Az első kérdésre nem tud dátumot mondani, de elvárás minden minisztérium felé, hogy az összes lehetséges bűncselekményt derítsen fel. Szerinte ez az átvilágításokon előkerülhet. A másik kérdésre azt mondja, hogy volt, amiben korábban tettek feljelentést még ellenzékben, amiket lesöpörtek. Újabbakat még nem tettek, mert most a kormányalakításon és a törvényeken dolgoznak, de a korábbi feljelentéseket kibővítve benyújthatják. Nem felejtik el az eljárásokat megindítani.

Az idő lejárt, erre figyelmeztet a kormányszóvivő, de Magyar mondja, hogy még lehet három kérdés, ha kérnek ráadást.

Be kell fizetni a szolidaritási adót

A Klubrádió kérdez. Uniós források kapcsán kérdezi, hogy mik a vitás kérdések az Európai Bizottsággal? Hogyan hajtják végre a uniós bíróság ítéletét, hogy ne kelljen fizetni a napi bírságot? Lesz valakinek jogi felelőssége az elveszett uniós támogatások miatt?

Vitás kérdések mindig vannak Magyar Péter szerint. A legnehezebb azokat a projekteket beazonosítani, amiket még időben meg tudnak valósítani, vagy finanszírozást tudnak rá találni, hogy még beleférjenek a határidőbe. Ők olyan projekteket szeretnének, mint például a HÉV-felújítás, amelyek hasznosak a magyar társadalomnak. És persze vannak olyan kérései a bizottságnak, amelyeket nem akarnak elfogadni, például, hogy vezessenek be adókat, de közben stabilizálják a költségvetést. Ilyeneket nem akarnak teljesíteni, ezeket türelmesen elmagyarázzák.

Magyar szerint felmerül a napi bírságnál a büntetőjogi felelősség. Mert például Lengyelországban meg tudták oldani, hogy ne menjenek a migránsok, de ne is kelljen büntetést fizetni. Erről is fognak a lengyelországi útjukon egyeztenti. Viszont nekik kell most jogi megoldást találni, hogy mentesüljenek a bírság megfizetése alól.

Az önkormányzatoknak be kell fizetni a szolidaritási adót? - hangzik a következő kérdés, ugyanis Magyar korábban azt kérte, tartsák be a törvényeket. Igen, ez azt jelenti, mondja Magyar.

Lesz egy széleskörű egyeztetés az önkormányzatokkal. Nem lehet egységes megoldást találni Magyar szerint, mert a szolidaritási adó is különböző mértékben érintette az önkormányzatokat, de mindenkivel lesz egyeztetés. A költségvetési tervek fényében hozzák meg a változtatási javaslatokat, de addig szerinte jogos elvárás a törvényes kötelezettség teljesítése. Tudja, hogy hosszútávon ez a rendszer nem fenntartható, mert kivéreztették a megyei jogú városokat és Budapestet. Ehhez viszont idő kell, türelmet kér.

A Karmelita sorsáról egyeztetnek

Az InfoRádió a Paks 2 felülvizsgálatára kérdez rá. Magyar azt mondja, az óriási beruházás nagy csúszásban van, sokan meggazdagodtak belőle, de még nem folyik az építkezés. Közben újabb eljárás van Brüsszelben, úgyhogy a finanszírozás, kivitelezést tekintetében is van feladat, felül kell vizsgálni.

Refinanszírozni, olcsóbbá kell tenni a beruházást, átnézni a szerződéseket.

Kérdés, hogy mi lesz a Karmelitával és a Pénzügyminisztérium épületével, ami ma már Belügyminisztérium lett. Magyar azt mondta, a Belügy egyelőre marad ott, Pósfai Gábor nem költözik be a haciendába, ahol Pintér Sándor tárgyal, szerényebb hajlékot keres. A régi Vöröskereszt épülete Rogán minisztériuma lett, az a Szociális és Családügyi minisztérium lesz. A Karmelitáról és a még épülő ingatlanok sorsáról társadalmi egyeztetés indul. Ez nem lesz egy rövid folyamat. Amíg ez nem dől el, addig lehet menni a Karmelitába.

Feljelentést tesznek Magyarék

A Gulyáságyú Média kérdez. Az első kérdés a Lázár János Minisztériumában talált ledarált dokumentumokra és fideszes szóróanyagokra vonatkozik. Milyen következtetésre jutottak? - hangzik a kérdés. Ez egy bűncselekmény Magyar Péter szerint. Szerinte szervezetten követték el, szervezett bűnözői csoport. Összekeverték a pártfinanszírozást a közfinanszírozással. Már kérte a feljelentést, készítik az ügyvédek, de szerinte hivatalból is el kell járnia a hatóságoknak.

A másik kérdés a kegyelmi ügyre vonatkozik. Körülbelül 40 személy kapcsán született akkor döntés. Az összeset nyilvánosságra hozzák? - kérdezik. Nem, csak a K. Endre aktáját, válaszolja Magyar. Kell ehhez jogszabálymódosítás? Magyar szerint semmilyen titkosítás nincs ezeken a dokumentumokon, tehát nem.

Nem derült ki, ki lesz a Vagyonvisszaszerzési Hivatal vezetője

A Portfoliónak az egyik kérdésre, ki vezeti majd a Vagyonvisszaszerzési Hivatalt, és számolnak-e költségvetési bevételekkel akár már idén?

Magyar azt mondja, az Országgyűlés hozza létre a hivatalt, június 1-ig kell előterjeszteni a jogszabályt, azt el kell fogadni az parlamentnek. Nincs már rendeleti kormányzás, így hosszabb az átfutási ideje a jogszabályoknak. Nincs még elnöke, meghallgatják az ellenzéki javaslatokat is. Szerinte Gulyás Gergely nagyon bólogatott, mikor erről beszélt az egyik beszédében.

Augusztus végére vihetik a Parlament elé a módosított idei költségvetést, a jövő évi októberben jöhet.

Magyar bemondta azt is, hogy két szivarszoba van a Rogán-minisztériumban.

Lesznek helyettes államtitkárok, akik maradnak

A Partizán a következő kérdező. Magyar bejelentette, hogy nem tervezi kifizetni Havasi Bertalan végkielégítést, ez az összes államtitkárra, helyettes államtitkárra vonatkozik majd? Magyar azt válaszolta, nem, mivel biztosan lesznek olyan helyettes államtitkárok, akik pozícióban maradnak, mert vannak nem politikai, hanem szakmai kinevezettek. Ezért azt nem tudja mondani, hogy senki nem fogja kapni végkielégítést. Hozzátette, hogy kérni kérhetik, de ha van valakiben egy kis jó érzés, akkor nem veszi fel a végkielégítését. Ha valaki tükörbe néz, nem jó szívvel veszi fel ezt a juttatást, mondta.

Fotó: Németh Dániel/444

Arról is kérdezik, hogy mi van akkor, ha Havasi Bertalan mégis nagyon ragaszkodik a pénzhez, mit tud tenni a kormány. Magyar nem számít arra, hogy Havasi Strasbourgig megy majd az üggyel, mert szerinte ez már a fideszeseknek is kellemetlen. Magyar nem tud arról, hogy utaltak volna már Havasinak.

Az átadás-átvételről videóról szól a második kérdés. A Partizán felvetése szerint Magyar másképp számolt be videójában az eseményről, mint Hankó Balázs többször kért az ópusztaszeri emlékparkra pénzt, Hankó Balázs viszont azt mondja, kértek és kaptak is. Mi az igazság? - kérdezte a Partizán. Magyar Péter szerint a Fidesz videójában nem szerepelt, hogy azt válaszolta Hankónak, hogy ő úgy tudja az emlékpark vezetőjétől, hogy nem kaptak egy fillért se. Szerinte Hankó csak beblöffölte, hogy kaptak támogatást. Magyar visszautasította, hogy az ő videójuk is politikai célúan lett volna összevágva, szerinte csak az érdekes részeket rakták bele.

Jövő héten ülésezhet a parlament

A hvg a következő kérdező, a kormányülésekről szóló feljegyzések nyilvánosságra hozására kérdez rá. Magyar még nem látott ilyet, egyelőre költöznek be a miniszterek a minisztériumokba. Lassan mennek a dolgok. A Tisza-kormány üléseiről hangfelvétel készül és emlékeztető. Ha kérdés vagy kétség merül fel, hogy az emlékeztetőt nyilvánosságra hozzák, akkor azt meg is tehetik. A hangfelvételt nem, de megőrzik.

Magyar úgy tudja, hogy jövő kedden lesz országgyűlési ülés. Nekik lesznek javaslataik. A képviselők jogállásáról szóló törvényt is módosítani kell, hogy csökkentsék a kiadásokat. Meg kell határozni a miniszterek és államtitkárok fizetését, és lesznek Alaptörvény-módosítások. Holnap délutánig kell benyújtani a javaslatokat, ami szerepelhet a jövő keddi ülés napirendjén.

Sulyokkal elbeszéltek egymás mellett

Ha Sulyok lemondana, milyen elnöki szerepfelfogást gondol a Tisza frakció? Nevet nem vár a riporter. Magyar azt mondja, nincs is tippjük a névre.

A köztársasági elnök szerepfelfogásáról viszont beszél. Felidézi, hogy Sulyoknak is elmondta, hogy mi lenne az alkotmányból fakadóan az elnök feladata. Elbeszéltek egymás mellett Sulyokkal, ő ugyanis mást gondol a szerepfelfogásról. A jelenlegi elnök azt gondolja, közjogi funkciója van, levezényelni a folyamatokat, mint a kormányalakítást.

A korábbi elnökök szerint sokkal többet jelent a funkció, valóban meg kell testesíteni a nemzet egységét, fontos ügyekben meg kell szólalnia, képviselnie az elesetteket. Sólyom László például megszólalt a 2006-os zavargások alatt - mondja Magyar.

Reméli, hogy hamarosan lesz lehetőségük elnököt jelölni, mindenképp olyan embert ajánlanak, aki tudja, hogy miről szól elnöknek lenni. Erkölcsi iránymutatásokat is adjon, ha úgy hozza az élet.

Az lenne a fontos, hogy a köztársasági elnök a mindenkori politikai pártok felett álljon. Ez egy olyan pozíció, ami annyit ér, amennyivel megtöltik, ezzel most csehül állunk - mondta Magyar.

Magyar: Szakítani szeretnénk a főispáni rendszerrel

A második kérdésünk: megszűnt a főispánok mandátuma, mikor neveznek ki a helyükre újakat, mi lesz a nevük, marad-e politikai kinevezettek a kormányhivatalok élén? Magyar szerint szakítani szeretnének az eddigi rendszerrel. Rövid távon úgy, hogy nem politikai kinevezettek lesznek, hanem valódi közszolgák, a csúcs közigazgatási vezetőket átláthatóan igyekeznek majd kinevezni. Középtávon átalakítják a teljes kormányhivatali rendszert, megszűnik a vármegyerendszer, a kormányhivataloktól több hatáskör elkerül, lesznek önálló hatáskörű szakmai szervezetek, nem politikai befolyás alatt.

Azbeszt-ügyben nem akar pánikkeltést

A Magyar Hang a következő, az azbesztszennyezés a kérdés. Kérdés, hogy az ott élők egészségügyi szűrésével mi lesz. Magyar azt mondta, Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter részletes javaslatot tett, erről a napokban beszél majd. Az érintettek jogosan várják el, hogy soron kívül legyen szűrővizsgálat. Magyar azt mondja, el akarja kerülni a pánikkeltést, sok részlet nem ismert. Évek óta építik be a követ, a kő természetes tartalma ez, de nem szabadott volna kitermelni. 5-ből négy bányát bezártak az osztrákok, kérdés, hogy az még miért üzemel. A bányában szerinte tudtak az azbesztszennyezésről. A szennyező fizet elvét alkalmazni fogják, még ha az határokon át is ível.

Az azbeszt hatásmechanizmusáról is tájékoztatnak majd, nem csak a szűrővizsgálatokról. Eddig Nyugat-Magyarországon volt a legalacsonyabb az azbesztszennyezés. Reméli, hogy mielőbb sikerül elhárítani a problémát, akár az út teljes felszedésével. Az országos tisztifőorvos, a környezetvédelmi államtitkár is tagja lesz a bizottságnak, minél gyorsabb megoldást akar, és folyamatos tájékoztatást kért.

Mit terveznek az állami cégek felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjaival?

Mitől függ, hogy kiket váltanak le, és kaphatnak-e a leváltandó vezetők végkielégítést? Az állami cégek (pl. MÁV) menedzsmentjével mi lesz? - kérdezi a 444.

Magyar szerint felügyelőbizottsági és igazgatósági tagok távozásánál nincsen végkielégítés.

Fotó: Németh Dániel/444

Magyar arról is beszél, hogy azért megvizsgálják azt a kárpátaljai gyermekotthont, amelynek a távozó miniszterek felajánlották a végkielégítésüket. A miniszterelnök az államtitkároknak azt javasolja, hogy ajánlják fel valakinek a végkielégítésüket. A házelnök ugyanezt fogja kérni a leköszönő parlamenti képviselőktől, a Vidékfejlesztési Minisztérium pedig a kormányhivatalok vezetőitől.

Magyar arról beszél, hogy felülvizsgálják az álláshalmozó politikai kinevezetteket, az ő foglalkoztatásukat megszüntetik. Az állami társaságok vezetésében levő valódi szakemberek folytathatják a munkát (ha betartották a jogszabályokat), ugyanez vonatkozik a menedzsment szintre. De mivel nem különösebben sikeresen működtek ezek a cégek, inkább a felmentés lesz a jellemző.

A cél az, hogy csökkenjen az állami cégek irányításának a költsége. Igazgatósági és fb-tagok számának csökkentése várható.

Hamarosan lesznek közigazgatási államtitkárok

A Hír TV arról érdeklődött, hogy miért nincsenek közigazgatási államtitkárok, Gulyás Gergely szerint ilyenre 1990 óta nem volt példa. Magyar arra kérte a fideszes média munkatársát, hogy bőszen frissítgesse a telefonján a Magyar Közlönyt, mert bármikor megjelenhetnek a kinevezések. (Még nem jelentek meg.) Erről kedélyesen elbeszélgettek. A második kérdésben már odaszurkálgatott Magyar, amikor arra kellett válaszolnia, hogy miért nincs 480 forintos benzinársapka, amit követelt márciusban még az országjárásán. Magyar szerint az olaj világpiaci ára azóta a közel a duplájára emelkedett. A Hír TV szerint akkor 110-120 dollár volt az olajár, most 109,6. Magyar erre úgy reagált, hogy lehet, hogy akkor egyszer-egyszer felugrott ilyen magasra, most viszont tartósan ennyi. ÉS megkérte a Hír TV-s riportert, hogy tartsák tiszteletben, ha megválaszolnak egy kérdést, azt fogadják el, utána már ne zaklassák a munkatársait.

Magyar újra országjárásra indul

A 24.hu a következő. Arra kérdez, hogy kibővítik-e a köztársasági elnöki jogköröket, elmozdulás várható-e a prezidenciális rendszer felé. Az uniós forrás sorsa a másik kérdés, a közös védelmi alapba benyújtott pályázatot is pozitívan bírálják el?

A hatáskörmódosításról lesz egy szakmai és társadalmi konzultáció, ez nem olyan, mint amit egy parlament vagy kormány eldönthet. Igényt érzékelnek rá az országjáráson. A nyár második felétől egyébként újra országjárásra indul.

Ez teljes átalakítás lenne. Nem nemzeti konzultáció lesz, hanem elmennek az emberekhez és megkérdezik őket. Ez most nincs napirenden.

Lesz egy nagy alkotmányozási folyamat, függetlenül a leváltásokról. Ez hosszú, időigényes folyamat, a szövegben teljes társadalmi konszenzust kell elérni, a végén népszavazással.

Az uniós pénzekkel kapcsolatban arról beszél, a helyreállítási alap határideje augusztus 31, ott több döntést meg kell hozni. Az Orbán-kormány 16 milliárd euró hitelt akart felvenni az EU-tól haderőfejlesztésre, ezzel szerinte haveri cégeket akartak kitömni. A kormány áttekinti, hogy a vállalásokból mi az, ami ténylegesen szükséges. A 4iG céggel kötött, senki által meg nem tárgyalt 1300 milliárdos kötelezettségvállalást írtak alá pár nappal a kormányváltás előtt, mikor már tudták, hogy veszteni fognak. Ruszin-Szendinek úgy kell átvenni a HM-et, hogy majd 40 milliárdos előlegszámlát benyújtottak, azt sem mondták, hogy mire és hogyan. „Ez így nem fog működni.” Magyar szerint ezt felbontják, itt a pénzek kilapátolása lett volna a fő szempont. Ez amúgy egy kedvező hitel, de másmilyen hitel is van.

Ha sikerül stabilizálni a költségvetés helyzetét, annak hatalmas kihatásai lesznek a kormányzat és a lakosság költségeire. Lehet, hogy olyan alacsonyak lesznek a kamatok, hogy nem is biztos, hogy érdemes közös hitelfelvételbe belevágni. Ez a hosszútávú jövő.