Fenntarthatatlan, hogy minden vidéki kórházban legyen szülészet – mondta a HVG-nek adott interjúban Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház igazgatója, és a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese.
A polgármesterek és a helyiek küzdenek a szülészetek megtartásáért, ugyanakkora stábot kell fenntartani ott is, ahol 1-2 naponta van egy szülés, mert az esetleges komplikációkat kezelni kell, ennyi szakember pedig nincs az országban. A nemzetközi javaslatok szerint olyan szülészetet nem szabad működtetni, ahol 1000 szülésnél kevesebbet végeznek évente, amitól a kis kórházak szülésszámai nagyon messze vannak. Az is baj, hogy így nincs elég tapasztalatuk sem a szövődmények gyors ellátásához.
Velkey arról is beszélt, a kórházak államosítása szükséges lépés volt, de túl centralizált lett a rendszer, az igazgatói jogköröket meg kellett volna hagyni. Személyes kudarcként élte meg, hogy a gyermekegészségügy nem lett prioritás, vagy a Bethesda nem kapta meg a forrást egy új épületszárny felépítésére.
„Ezeket nem tartottam következetesnek egy egyébként családbarát kormánytól.”
Velkey benne volt a Takács Péter volt egészségügyi államtitkár által alapított Digitális Polgári Körben – tisztázta, hogy azt nem ő, hanem Takács alapította -, ennek ellenére az új vezetés által bejelentett több lépést örömmel fogad. Azt mondta például, hogy „most egy nagy lehetőség nyílhat ki, hatalmas áttörés lesz, hogyha valóban jelentősen több forrás jut majd az állami költségvetésből az egészségügy területére.”
Váratlanul érte, ahogy a fia, Velkey György László új szerepkörét bejelentette a Tisza Párt – ő lett Magyar Péter kabinetfőnöke majd az egyik frakcióvezető-helyettes -, de a „családi béke töretlen maradt, és mi hamar kialakítottuk a szakmai munkánkhoz és a szerepeinkhez igazodó együttműködést.”