Megint Unai Emeryről szólt az Európa-liga döntője

sport

Az angol Aston Villa futballcsapata nyerte meg az Európa-ligát, miután Tielemans, Buendía és Rogers góljával 3-0-ra verte a német Freiburgot.

A győzelemmel Unai Emery, az Aston Villa baszk edzője megdöntötte saját rekordját, immár ötödik Európa-liga győzelmét aratta: 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban a Sevillával, 2021-ben a Villareallal, most pedig az Aston Villával nyert. Vagyis csupa olyan csapattal, aminek a nevében benne van a „villa”. Az Arsenal nevében nincs benne, velük csak Európa-liga-döntőt játszott, és vesztett, a Paris SG csapatával pedig a Bajnokok Ligájában indult. Emery mögött három győzelemmel a legendás Giovanni Trapattoni áll az örökranglistán.

Emery
Fotó: SERHAT CAGDAS/Anadolu via AFP

A Freiburgnak ez volt az első európai kupadöntője, tőlük már ez is nem várt eredmény. Az Aston Villának nem ez az első nagy európai sikere, 1982-ben megnyerte a Bajnokok Ligája elődjét, a BEK-et.

Idén mindhárom nagy európai kupa döntőjében van angol csapat. A Bajnokok Ligájában az Arsenal és a Paris SG játszik Budapesten, a Konferencia-ligában Crystal Palace-Rayo Vallecano a párosítás. Egyébként Iñigo Pérez (a Rayo edzője) és Mikel Arteta (Arsenal) is baszk, akárcsak Emery.

Emery csak egy dolgot bánhat: jövőre nem az Európa-ligában, hanem a Bajnokok Ligájában indul az Aston Villával.