Környezetkárosítás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a BYD szegedi beruházása kapcsán – közölte a Magyar Hang megkeresésére a rendőrség sajtóosztálya.
A kormányhivatal május 12-én tett feljelentést, szerintük a BYD Auto Hungary Kft. a környezetvédelmi engedély előírásainak nem tett eleget, valamint felmerült a gyanú, hogy a beruházási területről kitermelt szennyezettségi határérték feletti alkilbenzol tartalmú földanyagot több külső helyen rakodták le.
A rendőrség közleménye szerint a nyomozásban szakértők is részt vesznek. A kormányhivatal a lapnak azt írta, a BYD-gyár kivitelezési munkái kapcsán a letermelt talajréteg felhasználása miatt környezetkárosítás gyanúja merült fel, ami miatt a hivatal feljelentést tett. Hozzátették: a BYD-gyár kivitelezési munkáinak 2024-es kezdete óta folyamatosan figyelemmel kísérik a beruházást, és több különböző hatáskörükben indítottak ellenőrzést ezzel kapcsolatban.
Stumpf Péter helyi tiszás országgyűlési képviselő a napokban arról posztolt, hogy a szegedi BYD vélhetően megszegte a környezetvédelmi előírásokat. Gajdos László élő környezetért felelős miniszter pedig kedden felszólította a gyár vezetőit, hogy a környezetkárosító tevékenységet azonnali hatállyal fejezzék be.
Áprilisban EU-s szinten is napirendre került a BYD szegedi beruházása, miután egy civil szervezet súlyos munkakörülményekről számolt be az építkezésen. Egy ott dolgozó életveszélyes állapotokról, verekedő munkásokról számolt be.
Konzultált az illetékes szervekkel és a helyi tiszás parlamenti képviselővel, aki részletesen tájékoztatta az élő környezetért felelős minisztert a kialakult helyzetről, a jogsértések mértékéről és a helyiek aggodalmáról.
A Szegeder úgy tudja, a baleset egy rakodási és daruzási művelet közben történt. A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés ügyében indított büntetőeljárást.
Súlyos vádakat fogalmaztak meg a kínai céggel szemben.