„Ha nem fogunk tudni külföldről munkaerőt behozni, akkor azt a gyárat, ami 120 milliárd forintba kerül, azt mi nem fogjuk megépíteni, Magyarországon biztos nem, és akkor tegyék fel a politikusok a kérdést, hogy az jó-e az országnak. Sőt, akkor a termelésünket csökkenteni kell” – idézi a HVG a kisvárdai Master Good-csoport ügyvezető igazgatójának egy szerdai előadását.
Bárány László egy szakmai rendezvényen azt is mondta: „nem azért hozunk be külföldről munkaerőt, mert olcsóbb lenne, hanem mert magyar nincs”. Az élelmiszeripari cég vezetője szerint „nincs Magyarországon elég fizikai munkára fogható ember, akinek kedve lenne nehéz fizikai munkát végezni”. Ráadásul szerinte a folyamatos népességfogyás miatt ezen a téren már nem is várható javulás, ahogyan a demográfiai folyamatokban sem.
„Az elmúlt években pénzzel próbálták motiválni a nőket” a szülésre, de ez nem volt sikeres. Ezért szerinte szembe kell nézni azzal, hogy a népesség hamarosan 9 millió fő alá fog esni, a demográfiai trendeket a politika képtelen megfordítani.
Hogy pontosan milyen 120 milliárdos gyárépítésre utalt Bárány, azt nem tudni. A cég egy hatszáz új munkahelyet teremtő beruházásával ez év elején büszkélkedett el Szijjártó Péter akkori külügy- és külgazdasági miniszter, de akkor csak 72 milliárd forintos fejlesztésről volt szó. A vendégmunkások behozatalának tilalmát azonban nem csak ő nehezményezi: a nagy munkáltatói szervezetek már május közepén jelezték, hogy veszélybe sodorhatja a magyar gazdaságot a vendégmunkások behozatalának tiltása.