Felülvizsgálják az egész mohácsi beruházást, lehet, hogy lecsípnek 2 sávot a hídból

POLITIKA
Így épült a Duna medrében a dokk támfalrendszere 2024-ben

A kormány úgy döntött, hogy teljes körű felülvizsgálatot tart a mohácsi hídberuházás ügyében, amit Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter fog levezényelni. „Ahol lehet, megszüntetjük a teljesen indokolatlan 2×2 sávos kialakítást, és mindent megteszünk azért, hogy az előlegként kifizetett közpénzekből a lehető legtöbbet visszaszerezzük.” - mondta Vitézy a témáról szóló videójában.

A bruttó 381 milliárdos tervezett költséggel elindított mohácsi hídépítést a kezdetektől kételyek övezték, hiszen a túloldalon lényegében nincs semmi, amivel Mohácsot érdemes lenne öszekötni, az eleve feleslegesnek tűnő hidat ennek ellenére forgalmas nagyvárosi hídhoz illően 2X2 sávosra tervezték. A költségek nem sokkal a választások előtt további 76 milliárd forinttal ugrottak meg. Lázár János építési minisztériuma ugyanis az alföldi szakasz rávezető úthálózatát is átterveztette 2X2 sávosra az addigi 1X1 helyett, így a tervezett összköltség 457 milliárdra emelkedett. Ezt fejelték meg azzal, hogy a kifizethető maximális előleg szerződésben rögzített összegét az utolsó pillanatban 20-ról 98 százalékra emelték. A fideszesek annyira átlátszó módon csapolták meg az államkasszát az utolsó pillanatban, hogy mint azt Vitézy is emílti a videóban, a választás előtti utolsó munkanapon, április 10-én pénteken 94 milliárd forintot utaltak át a neres építőcégnek.

Vitézy most arról beszélt, hogy az átutalt előlegből minél többet próbálnak visszaszerezni, miközben átnézik, hogy az értelmetlen műszaki tartalmat hol és hogyan tudnák csökkenteni. Az biztos, hogy a dunántúli oldalon marad a 2X2 sávos út, mert az nagyrészt megépült. Maga a hídszerkezet is épül már, de itt megnézik, hogy át lehetne-e alakítani kétszer egysávosra. A miniszter azt is leszögezte, hogy nem akarnak torzókat hagyni, így ezt az amúgy értelmetlennek tartott beruházást is befejezik, csak a költségeket szeretnék racionálisabb szinre apasztani.

Vitézy Dávidot szerdán interjúvoltuk meg,a beszélgetés itt tekinthető meg.

Videó

Vitézy Dávid a 444-nek: A kormányzati működés nyomokban sem emlékeztet az előzőre

Az én dolgom, hogy ne történhessen olyan, hogy Magyarország amiatt bukik egy eurocentet is, mert valamilyen döntést nem hoztunk meg időben – mondta első miniszteri nagyinterjújában Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter kijelentette, felperzselt földet örökölt Lázár Jánostól.

plankog, Kovács Bendegúz, Molnár Kristóf, Botos Tamás
video
Kapcsolódó cikkek