Halálra ítélték Curtist, a gyilkos staffordshire terriert, aki megölte a gazdája terhes barátnőjét

bűnügy
Elisa Pilarski (balra) és gyilkosa, Curtis

Egy Christophe Ellul nevű férfit négy év felfüggesztett börtönre, Curtis nevű amerikai Staffordshire terrierjét elaltatásra ítélte egy francia bíróság, az országot – és főleg a kommentelőit – éveken át lázban tartó ügy végére téve pontot.

A sztorinak már a kiindulópontja borzalmas volt, ám a haláleset utóélete legalább annyira megosztotta a közvéleményt.

2019 novemberében a 29 éves, hat hónapos terhes Elisa Pilarskit holtan, teljesen lemeztelenítve, egész testén kutyaharapás-nyomokkal borítva találták meg egy Párizstól 90 kilométerre található erdőben.

A fiatal nő aznap reggel kétéves, amerikai Stafforshire terrierjét, Curtist vitte erdei sétára. Pilarski séta közben előbb csetüzenetet küldött a barátjának, amiben egy körülötte ólálkodó német juhászt emlegetett, majd azzal hívta fel a férfit, hogy fenyegetően viselkedő kutyákkal találkozott; a beszélgetés közben azt kezdte kiabálni, hogy megharapták a karján és a lábán, majd megszakadt a hívás.

A férfi azonnal autóba ült és a helyszínre hajtott. Amikor 45 perc után odaért a környékre, elmondása szerint először néhány vadászkutyával és egy lovon ülő vadásszal találkozott, majd észrevette, hogy egy vízmosásnál vagy 30 vadászkutya kavarog. Odaérve a vízmosás alján megtalálta az avarban a halott barátnőjét, akiről elmondása szerint először azt hitte, hogy egy fatuskó, az őt halálra harapdáló kutyák ugyanis az utolsó ruhafoszlányt is leszaggatták róla. A nő holtteste közelében megtalálta Curtist is, a fején egy harapással.

A nagyközönség és a helyi sajtó jelentős része azonnal összerakta a történetet, és a falkavadász kutyákat, illetve gondatlan gazdáikat vádolták az eset miatt. Különös tekintettel arra, hogy a gyászoló barát is erről beszélt. A vadászok közben váltig állították, hogy a falkavadász kutyák csak bizonyos zsákmányállatokra veszélyesek, és a vadászati mód jellegénél fogva igen fegyelmezett, az emberi parancsoknak mindig engedelmeskedő állatok.

Mivel a vadászat a világ sok részéhez hasonlóan Franciaországban is kultúrharcos téma, a falkavadászat pedig azon belül különösen is vitatott, sokak által kegyetlennek tartott hobbi, az ügyről kifejezetten hisztérikus hangulatban folyt a kommunikáció.

Csakhogy már a nyomozás kezdetén felmerült, hogy a pár saját kutyája, Curtis is potenciális gyanúsított. Főleg azok után, hogy bár a férfi váltig állította, hogy jámbor, jóindulatú állatról van szó, a haláleset utáni karanténban többször is agresszívan viselkedett. Ráadásul kiderült, hogy 2019 tavaszán egyszer már komolyan megharapta Pilarskit.

Az még később derült ki, hogy a kutyát a férfi illegálisan hozta be Hollandiából, majd olyan, Franciaországban törvényileg tiltott kiképzésre vitte, aminek része a csibészelés, azaz a harapással kombinált támadás betanítása.

Bár a nyomozás kezdetétől fogva világos volt, hogy a DNS-vizsgálat eredménye döntő lehet, olyan sok érintett kutyát – több mint hatvanat – kellett volna megvizsgálni, hogy a rendőrség a 200 ezer eurós (73 millió forintos) költség miatt hónapokig nem szánta el magát a dologra. Aztán – részben a közfelháborodás hatására – mégis. A tesztek bebizonyították, hogy a terhes nő testén kizárólag a család kutyájának DNS-ét találták meg, a vadászkutyák hozzá sem nyúltak.

Az ügy idén tavasszal újra népszerű téma lett, a férfi a tárgyalás során ugyanis az egyre több bizonyíték ellenére sem volt hajlandó elfogadni, hogy a kutyája a tettes.