Az Alcsúti Arborétumban tartott Vál-Völgyi Zsúrból a tsz-be száműzött Vál-Völgyi Fesztivál lett. Curtis, Rúzsa Magdi, Bruno x Spacc és a többiek ott voltak, a VIP-szekció viszont már hiányzott.
Az Orbán-rendszer arcai, akik korábban nagy hangon agitáltak a Fidesz mellett, de mióta a főnök bujkál, ők is hallgatnak, vagy egyenesen törölték magukat.
A nemrég droggal elkapott T. Danny lesz az egyik új arc, aki kiválogatja a tehetségkutató énekeseit.
„A férfi az ütéstől megtántorodott, de sérülést nem szenvedett. A cselekmény folytatásának a vádlott egy csapattársa vetett véget, aki elhúzta őt a helyszínről.”
A fideszes celeb csalódott az eredmény miatt, és érzékeli a felé irányuló mérhetetlen indulatot.
Rákay Philip meg is köszönte a dalt a náci gyűlöletportálnak.
A Fidesz szombat esti „legnagyobb kampányzáróján” újra színpadra lépnek a kampány állandó zenei fellépői.
Helyszíni felvételek alapján beazonosítottuk, kik voltak azok, akik erőszakkal kiszorították az ellentüntetőket a polgárváros főteréről, miközben Orbán beszélt. A rendőrség sehol sem volt.
Debütált a frissen igazolt Pápai Joci, Gáspár Győző életében először metrózott, Dopeman felajánlkozott Putyinnak, Orbán resztorizta Vasvári Vivient.
„Főnök! Én szeretlek, tisztellek, és köszönöm, hogy vezetsz minket a jóra!”
Stílszerű lenne, ha a miskolci születésű Varga Judit a szombati DPK-n térne vissza, de erre kicsi az esély. A közönséget hangulatba hozó ember Kocsis Máté lesz, és azt tippeljük, hogy a miniszterelnököt a rádiósból lett polgármester kérdezi majd.
Azzal kezdődik a szám, hogy a művész kokaint szívott, de nem szólt róla a gyerekeknek.
120 millió forintot.
Azt találták ki, hogy Orbán ad egy laza-pörgős interjút a DPK győri roadshowján. De a világot megváltani nem lehet rövid válaszokkal, a közönség pedig a TV2-s műsorvezetőre lett ideges.
A Megasztár lényege idén nem a tehetségkutatás, hanem a bazári shitshow, illetve a jelentkezők alázása mellett a csatorna saját arcainak, jelen esetben Tóth Gabi alázása.