Tarr: Vége lehet a fólizásnak és az egyéves árfixálásnak

KULTÚRA
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterjelölt meghallgatása a Társadalmi Részvétel bizottságban
Fotó: Bankó Gábor/444

Egy rakás tervezett könyvpiaci intézkedést jelentett be Tarr Zoltán kultuszminiszter, aki váratlanul beszédet mondott a Könyvhét megnyitóján. Tarr az elején bocsánatot kért a kulturálatlan elődei miatt:

„Azért is jöttem ide ma, hogy bocsánatot kérjek az előző miniszter és kormányok helyett a terület elhanyagoltsága miatt. Közösen, a jövőre előre tekintve helyre tudjuk hozni mindazt a pusztítást és szabadságmegvonást, hogy a könyvek, a világszínvonalú és kiemelkedő magyar irodalom új korszaka kezdődhessen"

Ezek voltak a legfontosabb bejelentések/ígéretek:

  • Felfüggesztik az árkötöttségi törvény alkalmazását. (Ez a törvény leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a könyvek árát az első megjelenés utáni első egy évben nem lehet csökkenteni, maximum 10 százalékkal. Ez nagyon rosszul érintette a könyvek áráből csak kábé 45 százalékot megkapó kiadókat, közben a könyvesboltokat és a terjesztőket támogatva.)
  • Felülvizsgálják azokat a törvényeket, „amelyeket a Fidesz-KDNP öncélúan, a gyermekvédelemmel hazug módon takarózva hozott”, vagyis a a fóliázást.
  • Megvizsgálják az e-könyvek és a hangoskönyvek áfa-kulcsát.
  • Állami könyvvásárlást támogató programot indítanak pedagógusoknak, könyvtárosoknak, közművelődési dolgozóknak.
  • A kulturális minisztérium be fog kapcsolódni az oktatási tárca által indított tankönyvpiac-liberalizálási programba.
  • Garantálni fogják a könyvpiac szabad működését, szabályozásáról széles körű egyeztetést kezdeményeznek minden érintettel.

A retorika sem mindegy, Tarr ezen a téren a következőket mutatta fel:

  • „Szomorú, hogy a magyar irodalom nemzetközi jelenlétét a megbuktatott kormány több mint másfél évtized alatt fokozatosan építette le, és arra törekedett, hogy saját politikai nézeteinek megfelelő kánont alakítson ki, önkényesen beemelje az általa kiválasztott szerzőket, másokat pedig kiszorítson onnan. Az ország előző vezetése hatalmas bűnöket követett el a kultúra egész területén, így az irodalom és a könyvkiadás terén is, nem tudott mást, mint befóliázni könyveinket".
  • „A kultúrbékén fogunk dolgozni, de ez azt is jelenti, hogy feltárjuk és néven nevezzük a pusztító Gyurcsány-Orbán-rendszer kultúra terén is elkövetett bűneit, lopásait, megnevezzük a felelősöket, és a rendelkezésünkre álló jogi eszközökkel kezelni igyekszünk azok következményeit. A jövőben a szabadságra, a párbeszédre, a szakértelemre építjük a kultúránkat, ami ennyi év után megérdemli, hogy végre fellélegezzen".