Megvolt a kanadai nyitómeccs is, a házigazdák 1-1-et játszottak Bosznia-Hercegovinával az A csoportban. A világbajnokságok történetében egyik válogatott sem ikszelt még, sőt, Kanada az eddigi hat vb-meccsén még pontot sem szerzett.
A vébé talán leggyengébb csoportja ez, Svájc és Katar még a tagja. A döntetlen mindkét csapatnak nagyon értékes, ha a papírforma alapján Katart megverik, kéz a kézben juthatnak tovább.
A kanadai válogatott, akárcsak az előző vébén, látványos, rohangálós focit játszott, különösen az első félidőben. Sokszor átlőtték középpályát vagy egyszerűen átszaladtak rajta. Bosznia-Hercegovina igyekezett lassítani a játékot, különösen azután, hogy a 20. percben megszerezték a vezetést. Bosznia, a mezőny legmagasabb válogatottja egy szöglet utáni fejesből szerzett vezetést, de úgy, hogy még a gólpassz is fejes után született. Sead Kolašinac csúsztatását Jovo Lukić romániai gólkirály bólintotta be, 0-1.
A második félidő hatalmas kanadai helyzettel indult, Richie Laryea már a kapus mellett is ellőtte, de Kolašinac elképesztő bravúrral a felső lécre mentett, így nem lett gól.
Egyre nagyobb volt a kanadai nyomás, ekkor már igyekeztek beszorítani ellenfelüket, bár volt egy nagy boszniai helyzet is, és a 78. percben megérdemelten egyenlítettek a csereként beálló Cyle Larin révén.
A 83. percben a boszniai csapatkapitány Kolašinacot, a mezőny egyik legjobb emberét kellett lecserélni. Nagy kérdés, hogy vissza tud-e még térni ezen a vébén a 32 éves védő.
Kanada
CAN
Bosznia-Hercegovina
BIH