Donald Trump elnök szerint vasárnap írhatják alá azt a megállapodást, amely véget vetne az Egyesült Államok és Irán közötti harcoknak, írja a BBC.
Trump egy közösségi médiás bejegyzésben azt írta, hogy a Hormuzi-szoros, a világ egyik legfontosabb hajózási útvonala, a megállapodás megkötése után „mindenki számára megnyílik”.
A közvetítésben kulcsszerepet játszó Pakisztán szintén azt közölte, hogy a megállapodást várhatóan 24 órán belül véglegesítik, és már „készülnek az elektronikus aláírásra”.
Trump megszólalása előtt Eszmail Baghai iráni külügyi szóvivő óvatosabban fogalmazott. Azt mondta: „Meg kell várnunk, pontosan mikor írják alá az egyetértési megállapodást, de ez nem holnap lesz.”
Trump a Truth Socialön azt írta: „A megállapodást a tervek szerint holnap írják alá, és közvetlenül az aláírás után a Hormuzi-szoros MINDENKI ELŐTT NYITVA ÁLL.”
Trump – láthatóan Irán dúsítotturán-készleteire utalva – azt is írta, hogy „a megfelelő időben, amikor minden lecsendesedett, bemegyünk, és elhozzuk a nukleáris port”, amit később megsemmisítenek.
A nyugati országok évtizedek óta azzal vádolják Iránt, hogy atomfegyver előállításán dolgozik. Teherán ezt tagadja, és azt állítja, hogy nukleáris programja békés célokat szolgál: áramtermelésre és kutatásra használják.
Trump arra is figyelmeztetett, hogy ha a dolgok nem mennek „gyorsan, könnyen és simán”, Washingtonnak megvan „a végső alternatívája, amelyet remélhetőleg soha többé nem kell bevetni”.
Pénteken Seyed Abbas Araghchi iráni külügyminiszter azt mondta, hogy közel van a megállapodás az Egyesült Államokkal.
Szerinte a megállapodás az Izrael és a libanoni Hezbollah közötti konfliktus lezárását is előirányozza.
Araghchi az iráni állami televíziónak azt mondta, hogy az egyezség része a Hormuzi-szoros újranyitása, valamint az iráni kikötők amerikai blokádjának feloldása is.
Azt ugyanakkor hozzátette, hogy Irán nukleáris programjáról csak később kezdődnének tárgyalások.