A meggyilkolt iráni vezető három fia és négy másik családtagja is imádkozott Hamenei koporsója mellett vasárnap, Irán legfelsőbb vezetője, Mojtaba Hamenei viszont nem volt jelen az állami tévé közvetítése alapján. Pedig egy csalódott gyászoló azt mondta a szertartáson, hogy remélte, itt láthatja majd Irán új legfőbb vezetőjét.
Mojtaba még mindig nem jelent meg nyilvánosság előtt, és képet sem közöltek róla. Állítólag abban a támadásban sérült meg, amelyben apja és a többi családtag meghalt február 28-án, amikor Izrael és az Egyesült Államok iráni célpontokat bombázott a háború kezdetén. A Reuters információi szerint Mojtaba arca eltorzult, egyik vagy mindkét lábán jelentős sérülést szenvedett.
Hatnapos szertartással búcsúztatják Iránban Ali Hamenei ajatollahot, akit február végén öltek meg célzott amerikai-izraeli légicsapásokkal. Iránban arra számítanak, hogy a volt legfőbb vallási és politikai vezető temetésén 30 millióan vesznek majd részt. Hamai koporsója egy napon át egy zárt helyen volt, ahol magas rangú iráni vezetők és külföldi tisztviselők róhatták le a tiszteletüket, szombaton pedig egy üveg alatt állították ki a lánya, veje, menye és 14 hónapos unokája koporsójával együtt. Vasárnapra virradó éjszaka ezrek éjszakáztak a teheráni Mosalla mecset előtt, hogy elsőként mehessenek oda Hamenei koporsójához. (Reuters)
Irán hat napon keresztül búcsúzik legfőbb vezetőjétől.
Irán arra számít, hogy 30 millióan vesznek részt a hatnapos szertartáson.