Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. A Buckingham-palota bejelentése szerint az uralkodó elfogadta Starmer lemondását. Az ország munkáspárti kormányát alig több mint két évig vezető Starmer a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalnál elmondott utolsó miniszterelnöki beszédében úgy fogalmazott: munkája befejeződött, a kormányfőként eltöltött időszakában sikerült Nagy-Britanniát és a pártját is megerősítenie.
Beszéde után felesége társaságában ment a Buckingham-palotába, ahol uralkodói audiencián fogadták őket. Starmer ekkor ajánlotta fel lemondását a kormányfői posztról, majd egyszerű munkáspárti parlamenti képviselőként távozott a palotából. A most már csak volt brit kormányfő pénteken távozott a Munkáspárt éléről. A párt vezetőjeként is Andy Burnham volt manchesteri polgármester váltotta, akit ma III. Károly várhatóan formálisan is megbíz a kormányalakítással.
Keir Starmer június 22-én jelentette be, hogy távozik a párt és a kormány éléről, miután az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai, valamint a májusban tartott angliai helyhatósági, illetve walesi és skóciai parlamenti választásokon elszenvedett súlyos munkáspárti vereség nyomán rendkívül népszerűtlenné vált, és saját pártjának számos képviselője, köztük kabinetjének több magas beosztású tagja is lemondásra szólította fel.
A leköszönő kormányfő többször is jelezte, hogy maradéktalanul támogatni fogja utódjának munkáját.
A döntését közölte III. Károly királlyal is.