Ellenállási nyilatkozatot tett közzé Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke, aki megismételte a Fidesz korábbi véleményét arról, hogy az Alaptörvény 17. módosítása után Magyarország többé nem demokratikus jogállam. „Újra az önkényuralom korszaka köszöntött Magyarországra.”
Orbán szerint „a választójog korlátozásával megszűnt a politikai verseny, és ezzel véget ért a demokrácia”. (A módosítás szerint legfeljebb 3 ciklusban lehet valakit megválasztani képviselőnek, ami miatt a Fidesz-KDNP képviselőinek a fele nem indulhat újra, Orbán sem, aki miniszterelnök sem lehet.)
Orbán azzal folytatja, hogy „a köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróság elnökét eltávolították, ezzel megszüntették a hatalmi ágak elválasztását, a fékeket és ellensúlyokat kiiktatták, a jogállamiságot fölszámolták”. (A Tisza az „Orbán-bábok” egy részét távolította el, Sulyok Tamás a NER-ben nem volt fék és ellensúly, az Alkotmánybíróság elnöke pedig az a Polt Péter, aki a rendszer kiépülésének egyik főszereplője volt.)
A nyilatkozat szerint „az így létrehozott új politikai rendszer illegitim, mert az Alaptörvény durva sérelmével hozták létre, és mert célja a hatalom kizárólagos birtoklása”. (A NER-re a hatalom kizárólagos birtoklása, mint cél, teljesen igaz volt.)
A Fidesz „az új önkényuralmi rendszert elutasítja”, az új szereplők megválasztásában nem vesznek részt. Orbán arról írt, hogy „a demokratikus jogállam helyreállítása után döntéseiket felülvizsgáljuk”.
Orbán azt írja, a Fidesz a kormány mellett az új politikai rendszer ellenfele is lesz, békés eszközökkel.
„A mai naptól az a küldetésünk, hogy helyreállítsuk a demokratikus jogállamot”
– írta az ellenállási nyilatkozatban Orbán Viktor, azt ígérve, hogy a rendszer áldozatait megsegítik, és majd kapnak jóvátételt. Orbán szerint mindenkit támogatnak, aki „az önkényuralommal szemben, a szabadság mellett felemeli a hangját”, és szerinte minél többen teszik ezt, „annál hamarabb ér véget a mai ámokfutás, és visszatérhetünk a Tisza Párt uralma miatt megszakadt békés, biztonságos és szabad magyar élethez”.
Miközben Orbán a Facebookon harcot hirdet, a Fidesz éppen omlik össze.