14 nap alatt 7 milliárd forintot spórolt a július 7-i váltás óta a közmédia, ez alapján azt is lehetne hinni, hogy a hírszolgáltatás zömének a felfüggesztése minden nap tiszta nyereség - igaz, csak augusztus második feléig lehetne az, mert addigra a tervek szerint újra akarják indítani a hírszolgáltatást, immár „független és objektív szerkesztési alapelvek szerint”.
Valójában azonban a megtakarítás nagyja nem ennek köszönhető az első két hét MTVA-s gyorsmérlege szerint, hanem néhány, összesen hárommiliárd forint összegű korábbi szerződés felmondásának, valamint az NB1-es fociközvetítések jövő évi újratárgyalásának - vagyis annak, ami miatt pont sok kritikát is kapott a közmédia.
Az új megállapodás alapján az M4 Sport a következő szezonban is közvetíti a magyar bajnoki és kupameccseket, és a korábbi 10 milliárd helyett ezért hatmilliárdot fog fizetni az MLSZ-nek. „Ez biztosítja a folyamatos sportműsor-szolgáltatást, a kiemelt események közvetítését úgy, hogy a végleges vezetés számára nyitva maradjon a későbbi stratégiai döntések lehetősége” - indokolja az MTVA az új megállapodást.
Egy másik, erősen vitatott szerződés a Tour de France-ról és más nemzetközi kerékpáros közvetítésekről szól. Ezekért 2,7 milliárdot fizet hat évre a magyar közmédia, noha azt párhuzamosan az ebben ebben a műfajban jóval nagyobb hagyományú Eurosport is adja. Ennek a szerződésnek a felülvizsgálata „még nem zárult le, a vezetés a vizsgálati eredmények tükrében hoz majd döntést a szerződés további sorsáról” - írja most az MTVA.
Közel hárommilliárd forintról szóló műsorgyártási szerződést viszont már az idei évre vonatkozóan is felmondtak. Ezek az új vezetés szerint „pazarló, szakmailag nem indokolható, az adásbiztonságot nem befolyásoló tartalmak”, amiknek az értékelése az MTVA-s közlemény szerint egységes szempontrendszer alapján történt:
illetve az számított még, hogy a tartalom belső gyártásban költséghatékonyabban megvalósítható-e.
Azt írják, hogy a politikailag érintett gazdasági szereplőkkel kötött szerződések kapcsán külön vizsgálat is zajlik.
Több ügyben felmerült a gyanú, hogy egyes szerződések nem a valós gazdasági tartalmuknak megfelelően jöttek létre. „Amennyiben ezt a részletes vizsgálat is alátámasztja, a közmédia megteszi a szükséges jogi lépéseket.”
2,7 milliárd forint megy a párhuzamos közvetítésre.
Így is 6 milliárdot fizetnek 2026-2027-es idény jogaiért.