Nem feltétlenül jó ötlet átsétálni a Velencei-tó egyik partjáról a másikra

életmód

Pánikba esett a Velencei-tó közepén, a vízirendőrök mentették ki - számolt be a Fejér megyei rendőrség annak a férfinak a kalandjáról, aki a velencefürdői szabadstrand felől gyalogosan akart átkelni a tó északi partjára.

Terve azonban meghiúsult, amikor a parttól mintegy másfél kilométerre a víz hirtelen mélyülni kezdett, ráadásul többször is belesüppedt a vastag iszapba, amelyből csak nehezen tudott kiszabadulni. A történtek hatására pánikba esett, és az Északi-stranddal szemközti nádasnál várta a vízirendőröket.

A férfit a rendőrök felvették a csónakjukba, és elvitték a partra.

A rendőrök azt kérik, hogy senki ne próbáljon gyalogosan átkelni a tavon, még akkor sem, ha a víz sekélynek látszik. Ez ugyanis megtévesztő. A tómederben helyenként vastag, süppedős iszap található, amely könnyen csapdába ejtheti a vízben közlekedőket. Emellett továbbra is vannak mélyebb mederszakaszok, és a mederben rejtőző veszélyes tárgyak is sérülést okozhatnak. Az alacsony vízállás ráadásul a mentést is jelentősen megnehezíti, így a segítségnyújtás a megszokottnál hosszabb időt vehet igénybe.

Június közepén a Hajtás Pajtásos Kürti Gábor tett ki egy videót arról, hogy az alacsony vízállás miatt átsétált Pákozdról Gárdonyba. De arra ő is felhívta a figyelmet, hogy mindez veszélyes, és ő alaposan előkészítette a sétát.

„Senkinek sem ajánlom, hogy csak úgy gyalogoljon a tóban össze vissza. Még most is lehetnek testmagasságnál mélyebb pontjai. Én előbb feltérképeztem a mélységeket a teljes útvonalon, majd a kajakom mellett haladtam, kötéllel, neoprén cipőben a sérülések ellen, vittem mentőmellényt is, ha gond lenne. Az iszapban járás kimerítő, és nem is túl gusztusos. Rendszeresen hosszútávúszok, de lehet olyan helyzet, amikor az sem segít. Ezekre igyekeztem felkészülni. A hajóútvonalat pedig eleve nem keresztezzük úszva sem, de most a vízállás miatt leállították a hajóforgalmat, ezért választottam ezt.”

Forrás
Kapcsolódó cikkek