A BYD tagadta azokat a sajtóhíreket, amik szerint hatósági ellenőrzést tartottak a szegedi gyáruknál. A hongkongi South China Morning Post szerdai cikke írt arról, hogy kedden magyar ellenőrök érkeztek az épülő gyárba. Forrásaik szerint a hatóságok a dolgozók papírjait ellenőrizték, átnézték a tartózkodási engedélyeket, a társadalombiztosítási kártyákat, a szerződéseket és az egyéb dokumentumokat is.
„A szegedi BYD-gyár építkezésén nem történt hatósági razzia, és nem került sor a munkavállalók ilyen jellegű ellenőrzésére sem. A rendelkezésünkre álló információk alapján a hivatkozott beszámoló állítása nem felel meg a valóságnak”
– írta a kínai autógyártó a Világgazdaságnak.
Magyar Péter miniszterelnök – Szijjártó Péter BYD-s szerződése után – hétfőn a parlamentben jelentette be, hogy átnézik Szijjártó valamennyi döntését, tárgyalását és állami kötelezettségvállalását a BYD magyarországi beruházásával kapcsolatban. Velkey György László külügyi államtitkár pedig arról posztolt szerdán, hogy a kínai gyárba szinte ugyanannyi csoportos munkavállalási engedélyt kértek és kaptak nem uniós munkavállalók számára, mint amennyi munkahelyet ígértek.
Pedig semmi köze a magyarországi beruházásokhoz.
Egy hongkongi lap szerint kínai vállalatvezetők attól tartanak, hogy a BYD-ügy más Magyarországon működő cégekre is negatív hatással lehet.