A tábor egy része önkritikus volt, a másiknak ebből már elege volt – Orbán a beszédében az utóbbiaknak adott igazat, szerinte mindegy, mi lesz a Fidesszel.
Az elnök szerint egészen más munka vár a Fideszre, a „a szabadság széles koalícióját kell felépíteni”.
Szerinte a fiatalok még nem láttak brüsszeli típusú kormányzást, az emberek a közeledő válságban elfordulnak a Tiszától, ez valamikor ősszel várható.
A szerintük meghurcolt fideszeseket, Hankó Balázst volt minisztert és Hajdu János TEK-es ex-vezért hősnek nevezte,
a Tisza képviselőket, miniszterelnököt és köztársasági elnököt érintő törvényeit pedig jogállamon kívülinek tartja, amiket simán el fognak törölni.
32
poszt
Búcsúzunk
Vége a maratoni Orbán-beszédnek, de Tusványos folytatódik. Az egyik sátorban például Schiffer András (!) elemzi majd hamarosan a pártelnök beszédét. A 444-en Rényi Pál Dániel teszi majd ugyanezt. Mi pedig Bódog Bálint kollégámmal köszönjük a figyelmet!
„A Fidesznek nem szabad magáról gondolkodnia. Mindegy, hogy mi lesz a Fidesszel”
„Voltam már jobban is. De akkor sem voltam jól” – mondta Orbán, aki szerint „nem az a kérdés, hogy hogy vagyunk”, hanem hogy „hogyan viszonyulunk ahhoz, ahogy vagyunk”. Ez lelkierő kérdése, „persze, hogy rosszul vagyunk” – mondta Orbán, aki szerint látják, hogy lebontják a hazájukat, és valami sokkal rosszabb jön.
„Erősen kell viszonyulni”, ahhoz, ami most van. „Harcolni kell azért, hogy ez megváltozzon. És meg is fogjuk változtatni, ha a kesergés helyett melózunk.”
„Ha a Fidesz megérti, hogy a szabadság széles koalícióját kell felépíteni. A Fidesznek nem szabad magáról gondolkodnia. Mindegy, hogy mi lesz a Fidesszel. Meg a KDNP-vel, bocsánat Zsolt. Az a kérdés, hogy mi lesz a hazával.”
Fotó:
Veres Nándor/MTI/MTVA
Hogy mi lesz a hatalommal, hogy nevetik ki azokat a tilalmakat, amivel eltiltották őket, az nem érdekes.
„Jogállamon kívüli eszközökkel hozták létre, gond nélkül fogjuk ezeket a korlátokat eltávolítani. Nincs se intellektuális, se jogi problémánk.”
Szerinte ha jogállami eszközökkel távolították volna el őket, akkor gondolkodhatnának.