Orbán Viktor: Akkor jó, így is jó

  • Eleve rottyon érkezett a Fidesz Tusványosra, Szatmáry Kristóf szerint már arra készülnek, hogy az elnökség kétharmadát vezetőszáron vihetik el.
  • A tábor egy része önkritikus volt, a másiknak ebből már elege volt – Orbán a beszédében az utóbbiaknak adott igazat, szerinte mindegy, mi lesz a Fidesszel.
  • Az elnök szerint egészen más munka vár a Fideszre, a „a szabadság széles koalícióját kell felépíteni”.
  • Szerinte a fiatalok még nem láttak brüsszeli típusú kormányzást, az emberek a közeledő válságban elfordulnak a Tiszától, ez valamikor ősszel várható.
  • A szerintük meghurcolt fideszeseket, Hankó Balázst volt minisztert és Hajdu János TEK-es ex-vezért hősnek nevezte,
  • a Tisza képviselőket, miniszterelnököt és köztársasági elnököt érintő törvényeit pedig jogállamon kívülinek tartja, amiket simán el fognak törölni.
32 poszt

Búcsúzunk

Vége a maratoni Orbán-beszédnek, de Tusványos folytatódik. Az egyik sátorban például Schiffer András (!) elemzi majd hamarosan a pártelnök beszédét. A 444-en Rényi Pál Dániel teszi majd ugyanezt. Mi pedig Bódog Bálint kollégámmal köszönjük a figyelmet!