Gyakorlatilag teljesen átalakult a 2026/2027-es szezonban az NB II.-ben vitézkedő Diósgyőr FC támogatói háttere. Eddig a kötelező logók, mint Tippmix, MLSZ, a bajnokság mellett helyi nagyvállalatok álltak a csapat mögött:
A bajnokság kezdetére azonban a Borsodit leszámítva - amely régóta piaci alapon a klub támogatója - mindegyik távozott, az Öltözőn túl Facebook-oldal információi szerint a Hellnek nagyobb tervei is voltak a klubbal. Viszont a jelek szerint a másodosztályú szereplés egyáltalán nem okoz zavart, hiszen mostanra több támogatója lett a DVTK-nak, mint volt néhány hónappal ezelőtt még az NB I.-ben. Az érkezők:
Az érkező cégekben közös vonás, hogy mind valamilyen úton módon Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó cégek.
A Diósgyőr egyébként 3-2-es győzelmet aratott első NB II.-es meccsén a Nagykanizsa felett. A klub egyébként úgy esett ki az NB I.-ből, hogy az élvonal második legnagyobb költségvetésével gazdálkodhatott: a Fradi közel 20 milliárd forintja után a Diósgyőrnek 2025-ben 7,7 milliárdos összbevétele volt (értékesítésből származó+egyéb bevételek), a dobogó harmadik fokára a Felcsút került 7,1 milliárd forinttal.