A képviselők több mint kétharmadának támogatásával az Országgyűlés kedden megválasztotta Baka Andrást a Magyarország köztársasági elnökévé. Megbízatása az új alkotmány elfogadásáig, de legfeljebb öt évig szól. Az alkotmányozási folyamat az ősszel kezdődik, a tervek szerint másfél-két év alatt ér véget.
Könnyen lehet, hogy Baka az utolsó elnök, akit az Országgyűlés választ meg. Tiszás nyilatkozatok alapján legalábbis az új alkotmányban a közvetlen elnökválasztásnak van a legnagyobb esélye.
Sólyom László 2010-es távozása óta Baka az első olyan elnök, aki nem lojális a Fideszhez, ellenkezőleg: a Legfelesőbb Bíróság egykori elnökével éppen a kritikát nem bíró Fidesz bánt el. Megválasztása ebből a szempontból jelképes. Ahogy Karácsony Gergely főpolgármester fogalmazott: „A NER Baka András kirúgásával kezdődött, most Baka András köztársasági elnökké választásával ér véget.”
A harmadik köztársaság nyolc elnökének sorában Baka a hetedik, aki jogász végzettségű (Schmitt Pál és Novák Katalin nem az), Göncz Árpád és Schmitt Pál után a harmadik budapesti születésű. Az új köztársasági elnök 73 éves, ezzel ő a legidősebb, első ciklusára megválasztott köztársasági elnöke az országnak. Az eddigi csúcsot a 69 évesen megválasztott Mádl Ferenc tartotta.
A rendszerváltás idején a harmincas évei közepén járó Baka a Tudományos Dolgozók Szakszervezetének elnökeként került be időnként a hírekbe, a szakszervezetek megújulását szorgalmazta. Pártonkívüliként az MDF közelében mozgott, méghozzá nem is eredménytelenül, budapesti listáról bejutott az első szabadon választott Országgyűlésbe.
Első érdemi felszólalásában a kisebbségek parlamenti képviseletéről beszélt. A választási törvénynek szerinte nagy mulasztása volt, hogy ezt a kérdést nem rendezték. Mellesleg kutatói témájába vágott mindez – 1990-ig az MTA főmunkatársa volt, kanditátusi értekezését a dualizmus korszakának nemzetiségi kérdéséről írta.
Az új parlament megalakulása után egy évvel már le is mondott mandátumáról, mivel az Emberi Jogok Európai Bírósága első kelet-európai bírájává választották.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?