Turisták ezrei ragadtak Szicílián, mert ismét hamut szór az Etna

külföld

A múlt heti kitörést követően ismét hamut szór az Etna, emiatt turisták ezrei rekedtek kedden Szicílián.

Az Etnától délre fekvő Cataniában, a sziget legnagyobb repülőterén csak kevés repülőgép tudott fel-, illetve leszállni. Kedden kora reggel pedig mindössze egy belföldi járat tudott elindulni. A cataniai repülőtéren a légiforgalmat szerdán délelőtt 11 óráig teljesen felfüggesztették. Több mint 200 járatot kellett átirányítani vagy teljesen törölni.

Fotó: SALVATORE ALLEGRA/Anadolu via AFP

Catania reptere folyamatosan tájékoztat az aktuális helyzetről, az utazóknak azt javasolják, hogy indulás előtt érdeklődjenek a járatuk felől.

A CataniaToday szerint a repülőtér-irányító cég vízzel és kempingágyakkal segíti a reptéren rekedt utasoknak. segítséget nyújt vízzel és kempingágyakkal a repülőtéren rekedt utasoknak.

Az Etna már július elején is fennakadásokat okozott a légiközlekedésben, legutóbb pedig két nappal ezelőtt kellett korlátozásokat bevezetni. (via MTI)

Kapcsolódó cikkek