Az Alkotmánybíróság csütörtökön tárgyalja a legutóbbi alaptörvény-módosítások egyes rendelkezéseinek megsemmisítésére irányuló négy Fidesz-KDNP-s beadványt.
A napirenden négy pont szerepel: az első az alaptörvény tizenhatodik és tizenhetedik módosítása miatt kezdeményezett utólagos normakontroll Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatásának megszűnésével kapcsolatban. Ezt a Fidesz-KDNP nyújtotta be, ahogy az alaptörvény tizenhatodik módosítása miatt is utólagos normakontrollt nyújtottak be a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatban.
A harmadik és a negyedik pontban alaptörvény tizenhetedik módosítása miatti utólagos normakontroll szerepel: szintén a Fidesz-KDNP kezdeményezte a testületnél az országgyűlési képviselők választhatóságára vonatkozó időkorlát bevezetésére vonatkozó módosítás megsemmisítését, ami kimondja, hogy nem szerezhet parlamenti mandátumot az, aki már legalább tizenkét évig vagy három cikluson keresztül volt képviselő. A Fidesz-KDNP megtámadta az alkotmánybírókra vonatkozó alaptörvény-módosítást is, ami visszaállította a bírák hetvenéves felső korhatárát.